Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Drámai a helyzet – két nap telt el, de 91 diák még mindig a romok alatt van

Drámai a helyzet – két nap telt el, de 91 diák még mindig a romok alatt van

Drámai a helyzet – két nap telt el, de 91 diák még mindig a romok alatt van
Northfoto

A hatóságok szerint legalább 91 tanuló rekedt a betontörmelék alatt, és a mentőcsapatok éjjel-nappal dolgoznak azon, hogy túlélőket találjanak.

Súlyos tragédia rázta meg Indonéziát, ahol a Kelet-Jáva tartományban található Sidoarjo városában hétfő délután összeomlott az Al Khoziny iszlám bentlakásos iskola egyik épülete, miközben több száz diák éppen délutáni imáját végezte.

A cikk a videó után folytatódik

A Nemzeti Katasztrófavédelmi Ügynökség kedden este pontosította az adatokat: a korábban feltételezett 38 helyett már 91 eltűnt diákról tudnak. „Legalább hat gyermeket élve észleltek a romok alatt, de a mentést rendkívül megnehezítik a betonlapok és az instabil szerkezeti elemek.” A hatóságok oxigént, vizet és élelmet juttatnak szűk réseken keresztül a túlélőknek, akik közül többen mozdulni sem tudnak.

A South China Morning Post szerint eddig három diák halálát erősítették meg, és több mint 100 sérültet szállítottak kórházba, közülük sokan fejsérülésekkel és csonttörésekkel kerültek be. A túlélők elmondása szerint a lányok egy másik épületrészben imádkoztak, így ők sértetlenül megmenekültek.

Egyre drámaibb a helyzet

A tragédiát súlyosbítja, hogy az iskola kétszintes imatermére engedély nélkül két újabb emeletet kezdtek építeni. A rendőrség azt mondja, „az épület régi alapja nem bírta el a két további betonemelet súlyát, és az öntési folyamat közben omlott össze.” A helyszínen várakozó szülők közül sokan kétségbeesetten figyelik a mentést. Egy édesapa, Imron, a Metro TV-nek nyilatkozva így fogalmazott: „Még mindig türelmesen várunk. Reméljük, csoda történik, és a gyermekem hamarosan kimentésre kerül.”

A mentést tovább nehezítette, hogy kedden késő este 6,0-es erősségű földrengés rázta meg Jáva partvidékét, amelynek epicentruma Surabayától keletre, mintegy 156 kilométerre volt. A rengést Sidoarjóban is érezni lehetett, és rövid időre le kellett állítani a kutatást. Egy helyi lakos, Indah Irianti (42) így számolt be élményeiről: „Még ébren voltam, dolgoztam, amikor hirtelen láttam, hogy a lámpa jobbra-balra leng. Megijedtem, és kiszaladtam az utcára. Traumám van a földrengésektől, mert évekkel ezelőtt átéltem egy hatalmasat Jakartában.”

A meteorológiai és geofizikai ügynökség közölte, cunamiveszély nem áll fenn, ugyanakkor négy utórengést is regisztráltak, köztük egy 4,4-es erősségűt. A katasztrófa rámutat Indonézia egyik legsúlyosabb problémájára: sok bentlakásos iskola engedély nélkül, állami ellenőrzés nélkül bővül, ami gyakran vezet építési szabálytalanságokhoz. A hatóságok most szigorúbb biztonsági előírásokat ígérnek, miközben a mentőcsapatok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a romok alatt rekedt diákokat élve hozzák felszínre.