Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Oroszország már katonai támaszpontokról tárgyal Szíriával

Oroszország már katonai támaszpontokról tárgyal Szíriával

Oroszország már katonai támaszpontokról tárgyal Szíriával
Shutterstock

Oroszország és Szíria folyamatos kapcsolatban állnak a közel-keleti országban működő orosz katonai támaszpontok jövőjével kapcsolatban – jelentette ki az ENSZ-ben Szergej Versinyin, az Oroszországi Föderáció külügyminiszter-helyettese.

A nyilatkozat megerősíti, hogy Moszkva hosszú távra tervez a térségben, ahol jelenleg is két jelentős létesítményt működtet: a humajmími légibázist és a tartuszi haditengerészeti kikötőt. Versinyin hangsúlyozta, hogy a két ország közötti egyeztetések nemcsak katonai, hanem regionális biztonsági szempontokat is figyelembe vesznek.

A cikk a videó után folytatódik

„Természetesen folyamatosan zajlanak a megbeszélések a szíriai orosz bázisokkal kapcsolatban. Ezek célja az állampolgáraink biztonságának garantálása, továbbá a bázisok jelenlétének regionális biztonsági vetülete is fontos tényező” – fogalmazott a diplomata.

A TASZSZ orosz hírügynökség által közölt beszámoló szerint az orosz tisztviselő hozzátette, hogy a katonai létesítmények nemcsak stratégiai, hanem humanitárius szerepet is betölthetnek. „A térség nehéz helyzetére való tekintettel bázisaink humanitárius segítségnyújtás szempontjából is fontos szerepet játszhatnak az ország lakossága számára” – mondta Versinyin.

Oroszországnak két meghatározó katonai létesítménye található Szíriában: a humajmími légibázis, amely Latakia tartományban, a Földközi-tenger partvidékén helyezkedik el, és ami kulcsfontosságú szerepet játszik az orosz légierő regionális műveleteiben; valamint a tartuszi haditengerészeti bázis, amely stratégiai kikötőként szolgál, és egyben Oroszország egyetlen ilyen létesítménye a Földközi-tenger térségében.

Ezek a bázisok az elmúlt évek során számos katonai művelet hátterét biztosították, egyben politikai üzenetként is szolgálnak arra vonatkozóan, hogy Oroszország hosszú távon elkötelezett a közel-keleti térségben való jelenlét mellett. Moszkva álláspontja szerint az ilyen támaszpontok hozzájárulnak a terrorizmus elleni küzdelemhez, valamint stabilizáló tényezőként működnek egy geopolitikailag instabil régióban.