Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Lemondott a Momentum elnöke

Lemondott a Momentum elnöke

Lemondott a Momentum elnöke
Wikimedia COmmons/Csomor Dániel

Tompos Márton átadja a stafétát Rózsa Andrásnak.

Tompos Márton, a Momentum Mozgalom elnöke keddi Facebook-bejegyzésében bejelentette, hogy lemond a párt vezetéséről. Úgy fogalmazott, a döntést saját fizikai és mentális állapota, valamint a szülői teendők és a politikai szerep összeegyeztethetetlensége indokolta.

A cikk a videó után folytatódik

„Ugyanakkor túl optimista voltam, amikor azt hittem, hogy egy pár hónapos csecsemő nevelését össze lehet egyeztetni azokkal a felelősségekkel, amik a Momentum elnökét terhelik”

– fogalmazott.

Hozzátette, az elmúlt időszak kimerítő munkája miatt mára elfáradt, és úgy érzi, jelen állapotában már nem tudná hasznosan szolgálni a párt céljait.

Tompos hangsúlyozta, nem a párt 2026-os választásokon való részvételének visszalépése miatt mond le, sőt, teljes mellszélességgel kiáll a közösség döntése mellett. A Momentum rendkívüli tisztújítására Rózsa Andrást, Zugló jelenlegi momentumos polgármesterét kérte fel utódjaként, aki el is vállalta a jelölést.

„A pozíció számomra csak egy eszköz” – írta Tompos, aki továbbra is a párt országgyűlési képviselője és frakcióvezető-helyettese marad. A jövőben főként a kormányzati korrupciós ügyek feltárására és külügyi témákra kíván koncentrálni.