Hivatalos: Szoboszlai Dominik a ligakupa elődöntőjében sem játszik
Az angol ligakupa második elődöntőjének első mérkőzését rendezik meg, amit a Tottenham és a Liverpool vív meg egymással.
Az első elődöntőt az Arsenal és a Newcastle között rendezték, ami váratlan eredménnyel ért véget, ugyanis a londoniak 2-0-ra kikaptak, így igen nehéz helyzetbe kerültek a visszavágóra. A 38. percben Isak, addig a második félidő legelején Gordon talált be Arteta csapatának kapujába, akik nem tudtak erre reagálni.
A Liverpool ma este 9 órától a Tottenhammel csap össze az első meccsen, amit természetesen élőben közvetít a televízió. A mérkőzést a Match4 néven futó sportcsatorna fogja adni, amit csak ajánlani tudunk, még akkor is, ha a Spurs messze formán kívül van.
Nemrég épp Slotéktól kaptak egy pofont, aminek ideje alatt Szoboszlai pályafutása eddigi egyik legjobb teljesítményét nyújtotta. Dominik azon a meccsen más dimenzióban járt, mint a többiek, nemigazán lehetett vele tartani a lépést.
Miután Szoboszlai betegség miatt nem játszhatott a Manchester United ellen pár nappal ezelőtt, egészen az utolsó pillanatokig kérdéses volt, mi lesz vele, mert nélküle a Liverpool messze nem úgy játszik, és ez legutóbb is látszott. A csapat időközben megerősítette, Szoboszlai ezen a mérkőzésen sem játszik, a kispadon sincs ott, így még várnunk kell a visszatérésére.