Az USA volt budapesti nagykövete szerint szörnyű, amit Rogán Antallal műveltek
David Cornstein, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete szörnyűnek és szégyenteljesnek nevezte a Rogán Antal elleni döntést az USA kormányának részéről.
Nagy felháborodást váltott ki Rogán Antal szankciós listára helyezése, melynek kapcsán Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is határozottan foglalt állást. Többeknél felháborodást jelentett a döntés, mely egyúttal „búcsúajándék” David Pressman és a távozó Joe Biden-kormánytól.
Maga a tiltás csak üzenet, nem több, mivel Donald Trump január végi visszatérésével egészen más lesz az USA és Magyarország kapcsolata. Deák Dániel politikai szakértő is pontosan erre számít, így ő sem aggódik.
Vitályos Eszter kormányszóvivő azt mondta, óvodást szint, amit Rogánnal szemben tettek, és szintén elítéli a döntést. Sőt, még Presmann lehetséges utódja is úgy fogalmazott, szégyen ez az egész, mely rossz fényt vett Amerikára.
Rogán Antal szankciós listára helyezése
Rogán Antal szankciós listára helyezése szörnyű és szégyenletes – jelentette ki David Cornstein, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete a közmédiának adott interjúban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének amerikai szankciós listára való felvételére.
Hozzátette: a jelenlegi amerikai adminisztráció „még az utolsó órákban is” ellenségesen kezeli Magyarországot. Ennek egyik példájaként említette David Pressman leköszönő amerikai nagykövet közelmúltbeli lépését Rogán Antal szankciós listára való helyezéséről.
David Cornstein elmondta: nemcsak a Biden-kormányzat, az Obama-adminisztráció is ellenségesen viszonyult Magyarországhoz, ami egyik ország érdekeit sem szolgálta, míg a Trump-adminisztráció idején kiváló kapcsolatok alakultak ki a két ország között. Véleménye szerint a két ország együttműködése, Donald Trump hivatalba lépését követően, újra szoros és eredményes lesz, hasonlóan az előző Trump-időszakhoz.
Rámutatott: Trump előző hivatali ideje alatt a két ország kapcsolata produktív és kölcsönösen előnyös volt, hiszen a kormányzásról, a bevándorlásról és a katonai prioritásokról vallott egybevágó nézeteiknek köszönhetően szoros kapcsolatok alakultak ki az Egyesült Államok és Magyarország között.
Az interjúban David Cornstein felidézte a Donald Trump elnöksége alatt létrejött védelmi együttműködési megállapodást, hangsúlyozva annak fontosságát mindkét nemzet biztonsága szempontjából.
Az Egyesült Államok és Magyarország közel-keleti politikája között párhuzamot vonva Cornstein kiemelte Trump döntését az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről, és Magyarország hasonló lépését egy diplomáciai hivatal áthelyezésével.
David Cornstein az interjúban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Donald Trump új elnöksége alatt ismét felvirágzik a két ország közötti együttműködés és annak a „legnagyszerűbb időszaka” köszönt be. Sajnálatát fejezte ki viszont amiatt, hogy a jelenlegi Biden-kormányzat alatt nem történtek pozitív fejlemények az amerikai-magyar kapcsolatokban és csalódottságát fejezte ki „az együttműködés elvesztett lehetőségei” miatt.