Magyar Péter elárulta, milyen jelenleg a kapcsolata Varga Judittal
Azt reméli, húsz év múlva le tudnak ülni, és nézni az unokáikat, ahogy fociznak.
„Sok fideszes ismerősöm mondta, hogy ’eddig és ne tovább’, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ha az volt a cél, hogy megőrizzék a saját táborukat, hát az sem sikerült” – mondta Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője, amikor a HVG360-nak adott interjúja során arról kérdezték, ki jött ki jobban a pécsi Menczer-Magyar-találkozóból, amikor a Fidesz kommunikációs igazgatója váratlanul megjelent a pécsi gyerekotthon előtt, ahová ellátogatott Magyar Péter.
Következő személyes találkozójukra pedig januárban kerülhet sor, legalábbis Menczer Tamás nemrégiben erre utalt, erről itt írtunk bővebben. Ám a lap kitért Menczer azon állítására is, hogy állítólag Magyarral nem beszél a fia – szúrta ki a Telex. Erről a politikus azt mondta, hogy egyáltalán nem igaz. „Felesben neveljük a gyerekeket Judittal. A nagyfiammal nem beszélek politikáról, és ritkábban látom, most épp pár hónapra külföldre megy majd” – árulta el.
Ezt követően azzal folytatta, hogy a gyerekeik örültek, amikor az anyjuk végre kilépett a politikából, erre tessék, beszállt ő. Magyar szerint nehéz megérteniük azt, hogy ő is változik, egyúttal kiemelte: gyermekeikért is teszi, amit tesz, „hogy ők már normálisan működő országban éljenek”. Továbbá Magyar azt is elárulta, jelenleg milyen a kapcsolata volt feleségével. „Egyébként Judittal is korrekt kapcsolatban vagyok, azt remélem, hogy húsz év múlva le tudunk ülni, nézni az unokáinkat, ahogy fociznak” – fogalmazott.
Később Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is felmerült, akivel Magyar állítása szerint régen nagyon jóban volt. „Esküvői tanúm volt és a középső fiam keresztapja. Csodálom is, hogy így beleállt az ellenem folytatott leggusztustalanabb lejáratásba. Fordítva én biztos nem tennék ilyet” – szögezte le. Míg amikor arról kérdezték, mit várhatnának tőle, ha 2026-ban hatalomra jutna, a Tisza Párt elnöke úgy felelt, nincs benne bosszúvágy. „Ezer-kétezer embert kell leváltani, akik foglyul ejtették az országot, aki lopott, visszavenni tőle, és az igazságszolgáltatásra bízni” – vélekedett.
Szerinte „a politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot”, továbbá megjegyezte: az sem zavarja, ha majd nem ő fogja továbbcsinálni, akkor legalább lesz több ideje, amit a legkisebb fiával tölthet. Korábban egyébként azt is megírtuk, miszerint Magyar Péternek az a terve, hogy 2026-ban az év embere legyen, és megnyerje a választásokat a pártjával. De az azt követő években is hasonló a terve, mondván, az ilyen címeket nehezebb megőrizni, mint megnyerni.