Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Mérgező anyaggal felütött drog miatt vesztette életét egy nő Versenden

Mérgező anyaggal felütött drog miatt vesztette életét egy nő Versenden

Mérgező anyaggal felütött drog miatt vesztette életét egy nő Versenden
Fotó: Liner

Hét dílert fogtak el a nő halálával összefüggésben.

Egy 34 éves versendi nő halálát feltehetően kábítószer okozta, az ügy kapcsán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság hét drogdílert vett őrizetbe. Az egyik gyanúsított ellen halált okozó testi sértés gyanúja miatt is eljárást indítottak.

A cikk a videó után folytatódik

A rendőrség hivatalból kezdett vizsgálódni, miután felmerült a gyanú, hogy a nő halála drogfogyasztással hozható összefüggésbe. A nyomozók szerdán és csütörtökön hét embert – öt férfit és két nőt – fogtak el, akiket azzal vádolnak, hogy az elmúlt másfél évben kábítószert terjesztettek a településen.

A dílerek lakásain tartott házkutatások során a nyomozók drog terjesztéséhez szükséges eszközöket találtak. Ezen felül lefoglaltak olyan eszközöket, mint fűrészgép, fűkasza és fúrógép, melyek arra utalnak, hogy a kábítószert vásárlók gyakran lopott tárgyakkal fizettek az árusoknak.

Egy 27 éves nőt azzal is meggyanúsítottak, hogy olyan drogot adott el, melyet mérgező anyaggal kevert. Az anyagot a későbbi áldozat, a 34 éves nő fogyasztotta el. A díler melltartójából jelentős összegű készpénz került elő, főként kisebb címletekben (500, 1000 és 2000 forintos bankjegyek), melyek a drogért kapott fizetségre utalnak.

A gyanúsítottakat kihallgatták, majd őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Hat ember ellen kábítószer-kereskedelem, míg a 27 éves nő ellen halált okozó testi sértés miatt is eljárás indult.