A négyszeres F1-es világbajnok Verstappen édesapa lesz
Max Verstappen bejelentette, hamarosan édesapa lesz, ugyanis várandós kedvese, akivel évek óta alkot egy párt.
Max Verstappen nemrég négyszeres világbajnok lett az F1-ben, de nincsenek olyan tervei, mint Fernando Alonsónak, aki a 40-es éveiben is tagja a mezőnynek. Emiatt lehetséges, hogy a 30-as évei elején befejezi a pályafutását, és esetlegesen más sorozatokban próbálja ki magát, ahol messze több ideje jutna a családjára.
Beszédes volt a nyilatkozata, és most összeállt a kép, miután bejelentette a holland világbajnok, hogy édesapa lesz. Az a Kelly Piquet a párja, aki korábban a szintén az F1-ben versenyzett Dannil Kvyattal alapított családot, majd szakítottak.
Max és Kelly a köztük lévő nagyobb korkülönbség ellenére is nagyon jól megvannak, igazi álompárost alkotnak. Ezzel pedig egy újabb F1-es pilóta válik apává, akinek nem mellesleg az a Nelson Piquet az apósa, aki szént felért a csúcsra a királykategóriában.
Alább láthatjuk a nagy bejelentést, amihez sokan gratuláltak. Hamarosan még több információt oszthatnak meg az első közös gyermekükről, és jelenleg nem is lehetnének boldogabbak ennél, csodálatosan érzik magukat.