Szijjártó Péter ismét Moszkvába utazott tárgyalni
Ismételten Oroszországba látogat a külügyminiszter.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ismét Moszkvában folytat megbeszéléseket. Egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében Szijjártó azt közölte, a látogatás célja, hogy „tovább erősítse a magyar békemisszió erőfeszítéseit”. A hétfő délelőtti bejegyzésben kiemelte, elsőként Denis Manturovval, Oroszország első miniszterelnök-helyettesével találkozik, de ez csak a kezdet.
A Szabad Európa cikke szerint a nyári, nemzetközi felháborodást kiváltó békemisszió után egy újabb, hasonló kezdeményezés körvonalazódhat decemberben. Feledy Botond külpolitikai szakértő úgy véli, az év végi, Magyarország uniós elnökségét lezáró látogatássorozatot Orbán Viktor akár úgy is bemutathatja, mint melynek során „Donald Trump üzenetét közvetíti” a konfliktusban érintett felek számára.
Mint ismert, a magyar külügyminiszter már 11 alkalommal járt Moszkvában az orosz-ukrán háború kitörése óta. A Telex szerint a mostani útja így a tizenkettedik a 2022 februárjában kezdődött konfliktus óta.
Nyáron igen masszív felháborodást váltott ki, hogy Orbán Viktor a magyar uniós elnökség megkezdése után néhány nappal több nemzetközi látogatást is tett, beleértve Ukrajnát, Oroszországot, a türk államok hegyi-karabahi találkozóját és Kínát.
Szijjártó Péter már korábban is hangsúlyozta, hogy a magyar uniós elnökség „szorosan összefonódik a békemisszióval”. Akkori nyilatkozataiban például úgy fogalmazott, hogy a magyar elnökség első hete során egyértelművé vált, a következő hat hónap egy „békemisszió jegyében” fog zajlani.