
Beismerte a csalást a dízelbotrány kapcsán az Audi volt elnöke
Rupert Stadler volt az első vállalatvezető, aki bíróság elé került a dízelbotrány miatt.

Észak-Amerika | 13:18
Elhalasztanák a 2002-es bali merénylet egyik résztvevőjének tárgyalását
Egyesek úgy vélik, hogy több időre van szükség a megfelelő felkészüléshez, bár ezzel nem mindenki ért egyet, Hambali ügyvédje szerint a védelem már készen áll a tárgyalásra.

Bűnügy | 20:27
Tényleges életfogytiglanival büntetnék a kemecsei nőt megvakító férfit
A bestiális tett után bocsánatot kért az elkövető, de a nő szerint ez megbocsáthatatlan bűn.

Sport | 07:25
Tagadta bűnösségét a nemi erőszakkal vádolt Dani Alves
Hétfőn kellett a bíróság előtt nyilatkoznia Dani Alvesnek az ellene nemi erőszak vádjával folyó tárgyalásban, ahol azt állította, közös megegyezésen alapuló szexuális viszonya volt az állítólagos áldozattal.

Bűnügy | 21:40
Kiderült: az egyik kapitány segíthetett volna a Hableány áldozatain, mégsem tette
A vád szerint T. F. nem állt meg segítséget nyújtani, holott tudta, hogy mentésre szoruló emberek vannak a vízben, s ehelyett inkább továbbhaladt.
További Hírek

Sport | 21:03
Megszakadtak a tárgyalások Messi és a PSG között
Egyre valószínűbb, hogy az argentin világbajnok távozik Párizsból.

Bűnügy | 16:59
VV Fanni gyilkosa akár 35 év börtönt is kaphat
B. László fellebbezett az első fokú ítélet ellen, ám ennek következtében a Fővárosi Ítélőtábla akár úgy is határozhat, hogy súlyosbítja a korábban kiszabott 25 éves börtönbüntetést.

Bűnügy | 16:28
Ez történt a tárgyaláson, amikor szót kért a gyermekgyilkos magyar anya
A nő korábbi férje ennek kapcsán azt mondta, „Katalin mindig is ügyesen színészkedett, de bízom benne, hogy elítélik”.

Belföld | 12:41
Hétfő reggel elkezdődött az Eötvös és a Vörösmarty Gimnázium kirúgott tanárainak pere
Sziklai Tamás arra utalt, ha megnyerik a pert, akkor az elbocsátott pedagógusok kérhetik visszahelyezésüket az állásukba, illetve sérelemdíj is megilleti őket.

Bűnügy | 16:42
„Nem akartam megölni” – állítja a párját mindkét szemére megvakító kemecsei rém
A férfi hozzátette, bűnösnek érzi magát a testi sértést illetően, viszont nem fogadja el az ügyészi indítványt.

Belföld | 13:37
Hableány-katasztrófa: újabb részleteket árult el a Viking egyik matróza
Többek között a kapitányról is beszélt, valamint azt állította, hogy egy élő és két halott utast húztak ki a vízből.

Észak-Amerika | 16:21
Elon Musk és a Fehér Ház az elektromos járművek piacának növeléséről tárgyalt
Ennek során a kétpárti infrastrukturális törvény és az inflációcsökkentő törvény is szóba került, amelyek ösztönzőleg hatnak a tiszta energia felhasználására, illetve az ezzel kapcsolatos fejlődést is támogatják.

Bűnügy | 11:47
Nem tudják halottá nyilvánítani VV Fannit, a család tehetetlen
A család jogi képviselője szerint B. László közreműködésével biztosan nem tudják sikerre vinni az ügyet, ám a másodfokú ítélet után már megtörténhet a végső lezárás.

Gazdaság | 12:12
Ilyen még nem volt: Szijjártóval tárgyalt a kongói külügyminiszter (fotó)
Szijjártó Péter a közösségi médiában jelentette be, hogy diplomáciatörténeti eseménnyel kezdte az idei diplomáciai évet, ugyanis korábban soha nem járt még a Kongói Demokratikus Köztársaság külügyminisztere Magyarországon.

Külföld | 19:34
Orbán Viktor Brüsszelben tárgyalt a Thaiföld és Laosz miniszterelnökével
A magyar és a thaiföldi gazdaság szerkezete kiegészítő jellegű, Laosz és Magyarország pedig 60 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatot.