Gyakran ébred fel az éjszaka közepén? Van megoldás a gyors visszaalvásra
Világszerte rengetegen tapasztalnak rendszeresen ébrenlétet az éjszaka közepén, hajnali 3–4 környékén, amelyet a legkülönbözőbb dolgokon való töprengés követhet. A jelenség hátterének jártak most utána.
A hajnali ébredés teljesen normálisnak tekinthető, sőt a többség számos alkalommal megébred éjszaka, legfeljebb nincs tudatában ennek. Alvásunk több ciklusra bontható, először általában egy könnyebb, éberebb rész kezdődik, amelyet aztán mélyebb alvási fázis követ. Ezután jön a gyors szemmozgás (REM) fázisa, amely aktívabb és nagy valószínűséggel ébredést okoz, hogy aztán megint elaludjunk – magyarázzák.
A folyamat nagyjából négy órát vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy amennyiben este 11-kor alszunk el, 3 óra környékén térhetünk magunkhoz. Ideális esetben az alvás rövid megszakítása néhány pillanatig tart, de ha az ember elkezd gondolkozni, megnehezülhet a visszaalvás. Ez azt jelenti, hogy magát az ébredést nem a stressz idézi elő, viszont annak következtében az ébrenlét teljessé válhat. Éjjel ráadásul általában sokkal kevésbé racionálisak gondolkozunk, mint napközben – jegyzik meg.
Greg Murray pszichológus és kognitív terapeuta a téma kapcsán azt mondta: ilyenkor semmit sem tehetünk a probléma megoldása érdekében, ezért marad az aggodalom. A szakértő megoldásként a mindfulness meditációt javasolta, ennek során a légzésre vagy az érzékszervekre való összpontosítás segít elcsendesíteni az elmét, csökkenteni az aggodalomroham kialakulásának esélyét. Mindez azt mutatja, érdemes tenni vele egy próbát.
Ha ugyanis a technika beválik, vissza is tudunk aludni, ám ha esetleg ez sem működne, Murray szerint könyvvel érdemes elterelni gondolatainkat – írta meg a 24.hu az IFLScience cikke alapján. Ám a gyakori rémálmok is sokak számára problémát jelenthetnek. Jó hír, hogy egy egyszerű és hatásos segítségre bukkantak a szakértők. Mint kiderült, svájci kutatók két terápiás módszert gyúrtak egybe, hogy kiderüljön, milyen hatással lehet csökkenteni a rémálmok számát. Az eredmények biztatóak.