Orbán Balázs szerint az amerikai elnökválasztás eredményével hazánk is nagyot nyert
Mint írta, sose szabad hallgatni „a károgókra, illetve az okoskodókra”.
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a hivatalos közösségi médiás oldalán megjelent bejegyzésben azt a kérdést tette fel: „Hogy mi kell az amerikai–magyar barátság helyreállításához? Talán a liberálisoknak való behódolás? A hozzájuk való dörgölőzés?”.
„Úgy látszik, hogy talán mégsem. Kell jó politikai ösztön, egy terv, sok munka és persze egy kis szerencse. Meg persze az is kell, hogy közben sose hallgassunk a károgókra, illetve az okoskodókra” – fogalmazott a Facebook-posztban Orbán Balázs.
Meglátása szerint az amerikai elnökválasztás eredményével a világ nagyot nyert, mint ahogyan Amerika is, de ami számunkra „a legfontosabb: nagyot nyert Magyarország is” – hangsúlyozta a miniszterelnök politikai igazgatója.
Mint ahogy azt korábban megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán gratulált Donald Trump republikánus elnökjelöltnek, miután az előzetes eredmények alapján a volt elnök nyerte az amerikai elnökválasztást.
NE HAGYD KI
„Fényes győzelmet látok. A nyugati politikatörténet talán legnagyobb visszatérését, hatalmas küzdelmet. (…) Ez mindenkinek, aki hisz az akaratban, a küzdelemben, a kitartásban nagy biztatást jelent. A világnak pedig a béke reményét” – fogalmazott a kormányfő.