A Meta mesterséges intelligenciáját használná hadászati célokra a kínai hadsereg
Egy nyilvánosan elérhető AI-modellt akarnak felhasználni arra, hogy saját, hadászati célokra is alkalmas saját eszközt fejlesszenek ki.
Sajtóértesülések szerint a kínai hadsereg a Meta által nyilvánosan elérhetővé tett Llama mesterséges intelligencia-modellt kívánja felhasználni egy saját fejlesztésű, ChatBIT nevű mesterséges intelligencia-eszköz létrehozására.
Egy kínai kutatók által készített tanulmány szerint a kínai hadsereg egy olyan új mesterséges intelligenciát fejleszt, melyet katonai célokra, például stratégiai döntésekhez és tervezési feladatokhoz használnának fel.
Az eszközt a Meta által kiadott Llama nagy nyelvi modell korábbi verziójára építve fejlesztik, mely lehetővé teszi számukra nagy mennyiségű információ gyűjtését és feldolgozását.
A ChatBIT teljesítményét 90 százalékosnak ítélték a ChatGPT-4-hez képest az eddigi tesztek során, noha ennek mérésének módszertanát nem részletezték, és az sem világos, hogy az eszközt már használatba helyezték-e.
NE HAGYD KI
A Reuters jelentésében rámutatott, a Llama modell bár nyilvánosan elérhető, használatát szabályozzák: a Meta a hír kapcsán jelezte, hogy katonai célú alkalmazása ellentétes a cég irányelveivel, mivel ezek tiltják az eszköz háborús és kémkedési célokra történő felhasználását. A Reuters megkereste a kínai illetékeseket is az ügy kapcsán, de eddig még nem érkezett válasz.