Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
362,93 Ft
Euró
400,51 Ft
Font
480,93 Ft
Bitcoin
61,420 $

Kunhalmi: az ellenzék hat parlamenti pártja már Magyar Péter megjelenése előtt elvesztette a bizalmat

A képviselő elmondta, hogy a nyáron találkozott a Tisza Párt vezetőjével, s néhány részletet is elárult ennek kapcsán.

...svg content...Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Belpolitika
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Mint ismert, Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be, hogy nem indul el az elnöki posztért az MSZP október 19-i tisztújításán, noha ebben sokan támogatnák. A szocialista párt közben elfogadta az új alapszabályát, amely szerint a társelnöki rendszer helyett újra egy elnök fogja vezetni a pártot. Erről úgy vélekedett: mint mondta, a társelnöki rendszer megszüntetését visszalépésnek tartja, mivel szerinte ez nem oldja meg az MSZP előtt álló feladatokat és kihívásokat. Úgy véli, ezt az intézményt megerősíteni kellett volna, és nem megszüntetni.

Míg a június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választások óta zajló belpolitikai változásokról Kunhalmi azt mondta: az ellenzék hat parlamenti pártja – Demokratikus Koalíció, MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik – már Magyar Péter megjelenése előtt elvesztette a bizalmat, így támogatóik jelentős részét is. „Nem volt képes kialakítani tartósan szavazható, stabil kormányzóképes erőt. Ezt a helyzetet tehát nem Magyar Péter idézte elő, az már más kérdés és ez a következő időszakban dől el, hogy a Tisza Párt, amely ellenzéki szavazatokkal jutott be például a Fővárosi Közgyűlésbe, mit kezd ezzel a felelősséggel és hatalommal ebben a bonyolult összetételű testületben” – fogalmazott.

A képviselő ezt követően azt is elárulta, hogy a nyáron összefutottak Magyar Péterrel az EFOTT-fesztiválon. Állítása szerint jelentős részben politikai témákról volt szó, a Tisza Párt vezetője pedig „meglepően udvarias” és „konstruktív” volt, de többet nem kívánt nyilatkozni a találkozójukról. Egyébként Magyar Péter a Telexnek adott interjúban arról beszélt, hogy több inkumbens országgyűlési képviselő, köztük párbeszédesek, momentumosok és MSZP-s képviselők „zsarolási potenciált” építenek a túlélésük érdekében.

„Duna Párt vagy Egyesület néven hoznának létre egy kooperációt, amivel a Tisza ellen szervezkednének” – jelentette ki a pártelnök, majd hozzátette: „Hadházytól Karácsony Gergelyen át Csárdin, Hajnal Miklóson és Szabó Tímeán át mindenkit próbálnak összelapátolni”. Hadházy Ákos és Karácsony Gergely is jelezte, hogy nem tud ilyen szervezkedésről, Kunhalmi Ágnes pedig az Index kérdésére azt a választ adta: „Nem tudok és nem hallottam erről, én is csak a sajtóból értesültem róla” – derül ki a cikkből.

Korábban egyébként azt is megírtuk, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője Deutsch Tamást is bíróság elé akarja vinni, amit a közösségi oldalán jelentett be. „Deutsch Tamás ma életében először úgy tett az Európai Parlamentben, mintha dolgozna. Egy gusztustalan rágalmazó levelet írt a mentelmi jogom kapcsán az európai parlamenti képviselőknek. Tomi, javaslom, hogy a saját mentelmi jogoddal foglalkozz, mert a mai hazugságaid miatt feljelentelek aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt” – írta.

Több márkánál durván emelkednek a biztosítási, különösen a cascodíjak

Széles skálán mozognak az árváltozások, a 30% feletti drágulástól az enyhe csökkenésig.

Gyurcsány Ferenc szerint tény, hogy vele jobb volt a magyar embereknek

Miközben a DK támogatottsága rendkívüli mértékben zuhant, és 2026-ban várhatóan még a parlamentbe is nehéz lesz bejutniuk, Gyurcsány Ferenc azt bizonygatja, hogy márpedig vele jobb volt az ország.