Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Súlyos kritika a manchesteri kapitánytól: „amit a BL-ben csináltunk, az nem elég”

Súlyos kritika a manchesteri kapitánytól: „amit a BL-ben csináltunk, az nem elég”

Súlyos kritika a manchesteri kapitánytól: „amit a BL-ben csináltunk, az nem elég”
MTI/EPA/ERDEM SAHIN

Bruno Fernandes számos hibát felsorolt, ami a Manchester United Bajnokok Ligája-kálváriájához vezetett.

Kisebb csoda kellene ahhoz, hogy a Galatasaray elleni pontvesztés után a Manchester United továbbjusson a Bajnokok Ligájának kieséses szakaszába, tudja ezt nagyon jól a csapatkapitány, Bruno Fernandes is.

A cikk a videó után folytatódik

A portugál játékos csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után, elmondva, hogy a bekapott gólok és a kihagyott helyzetek miatt is bánkódhatnak: „Kétszer is fölényben voltunk, sok lehetőségünk volt arra, hogy eldöntsük a meccset” – fogalmazott.

„Nem szeretnék túlságosan negatív lenni, de amit a Bajnokok Ligájában csináltunk, az nem elég. Nem ez volt az első ilyen meccsünk. Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget a saját hibáiért” – tette hozzá.

„Meg kell értenünk, hogy az ilyen fontos mérkőzéseken okosabban kell játszanunk és jobban irányításunk alatt kell tartanunk a történéseket” – idézte Fernandest a 90min.

A Manchester United egyetlen szalmaszálba kapaszkodhat csupán a Bajnokok Ligáját illetően. Amennyiben megverik a Bayernt az Old Traffordon, a Galatasaray és a Köbenhavn pedig nem bír egymással, kizárólag abban az esetben juthatnak tovább.