Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,88 Ft
Euró
387,74 Ft
Font
450,80 Ft
Bitcoin
60,716 $

Donáth Anna célja egy „DK-mentes” ellenzéki szövetség

A Momentum EP-képviselője egyértelműen kijelentette, nem kíván együttműködni a DK-val, főként nem annak elnökével, Gyurcsány Ferenccel.

Fotó: MTI/Demecs Zsolt
Belpolitika

Borbély Fanni

Szerkesztő

Donáth Anna a Szabad Európának adott interjújában szögezte le, 2022-ben a választói akarat kényszerítette ki, hogy az ellenzéki pártok egy közös listán induljanak, miután azt hitték, így elérhető a kormányváltás, ám ez tévedés volt. Donáth ennek kapcsán kiemelte, ők levonták a konzekvenciákat, s arra jutottak, ahhoz, hogy legyőzhessék a Fideszt a választáson, első körben az ellenzéket kell megújítani.

A Momentum EP-képviselője egy korábban írt publicisztikájában úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferencet és a Demokratikus Koalíciót tartja a kormányváltás legnagyobb akadályának, s úgy véli, ők a hazugság kultúráját képviselik az ellenzéken belül. Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

Friss interjújában is említést tett a DK elnökéről, kijelentve, hogy „csak befogott orral” tudott egy listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel, leszögezve, hogy a jövőben már biztosan nem indul vele közösen.

Kiemelte továbbá, a Momentum most egy olyan szövetség megépítésén munkálkodik, melyhez azon pártok, politikusok és civil szervezetek is csatlakozhatnak, melyek egy „DK-mentes” ellenzéket szeretnének.

Amikor azonban annak kapcsán kérdezték az interjúban, hogy az önkormányzati választáson is külön kívánnak-e indulni, Donáth azt mondta, az országos és a helyi politika elkülönül egymástól: példaként Szombathely merült fel, ahol Donáth meglátása szerint a helyi DK-s alpolgármester nagyon jó munkát végez, így a Momentum is támogatja, függetlenül attól, hogy mely párt tagja.

Ha most lenne választás, ezek a pártok be sem kerülnének a parlamentbe

Egy friss felmérésből derült ki, mennyire sokat változott egyes pártok támogatottsága.

Videón Mbappé érzelmes bejelentése, elköszönt a PSG-től

Egy ideje köztudott volt, hogy Mbappé nem marad Párizsban, és a Real Madridhoz igazol, akik ingyen szerezhetik meg a játékjogát a lejárt szerződése miatt.

Legkevesebb 50 halottja van az afganisztáni áradásoknak

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint legkevesebb 50 halálos áldozata van az észak-afganisztáni áradásoknak.