Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,034 $

Kína felszólította Japánt, hogy ne engedje a tengerbe a fukusimai szennyezett vizet

Kína is felszólalt a nagy port kavart bejelentés kapcsán.

Fotó: MTI/EPA pool/Majama Kimimasza
Ázsia

Takács Petra

Szerkesztő

Kína határozottan felszólítja Japánt, hogy ne engedje a tengerbe a fukusimai erőműnél felgyülemlett, higított hűtővizet, és gondoskodjon felelős ártalmatlanításáról – közölte a pekingi külügyminisztérium szóvivője kedden.

Vang Ven-pin szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a japán kormány a nemzetközi közösség erős aggodalmait és határozott ellenállását figyelmen kívül hagyva jelentette be a döntést, hogy augusztus 24-től megkezdi a fukusimai víz tengerbe eresztését.

„Ez rendkívül önző és felelőtlen lépés, mivel a kibocsátással a radioaktív szennyezés kockázatai a világ többi részére is átterjednek, és ezzel Japán önző érdekeit az egész emberiség hosszú távú jóléte fölé helyezi” – mondta Vang, majd hozzátette, hogy Kína komolyan aggódik és elítéli ezt, így komoly lépéseket tett Japán felé.

Kína nem nézi jó szemmel Japán tervét

Elmondta, hogy az elmúlt több mint két év során a törvényesség, a jogszerűség és a szennyezett víz óceánba eresztéséről szóló japán terv jogszerűségét és biztonságát újra és újra megkérdőjelezte a nemzetközi közösség, azonban Japán továbbra sem foglalkozik a főbb nemzetközi aggályokkal, mint például a tisztítóberendezés hosszú távú megbízhatósága, a szennyezett vízzel kapcsolatos adatok hitelessége és pontossága, valamint a megfigyelési megállapodás hatékonysága.

„Kína és más érdekelt felek már többször is rámutattak, hogy amennyiben a fukusimai nukleárisan szennyezett víz valóban biztonságos, akkor Japánnak nem kellene a tengerbe eresztenie, és minden bizonnyal nem is szabadna, ha nem az” – mondta Vang, hozzátéve, hogy ez indokolatlan, észszerűtlen és szükségtelen Japán számára, hogy továbbra is keresztülvigye az ezzel kapcsolatos tervét.

„Az óceán tartja fenn az emberiséget. Az nem egy csatorna Japán szennyezett vizének” – mondta el Vang, és hangsúlyozta, hogy Kína minden szükséges lépést meg fog tenni a tengeri környezet védelme, az élelmiszerbiztonság és az emberek életének és egészségének védelme érdekében.

A fukusimai nukleáris erőművet 2011-ben pusztító földrengés és szökőár sújtotta, ami miatt az atomerőműben a világ második legsúlyosabb nukleáris balesete következett be. Az erőműnél összegyűlt szennyezett vizet óriási tartályokban tárolják, de a létesítmény felszámolásához fel kell szabadítani a helyet, ezért a vizet megtisztítják és sokszorosára hígítják és évtizedeken át fokozatosan engedik a tengerbe. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a terv összhangban áll a nemzetközi biztonsági szabványokkal és a víz tengerbe engedése elhanyagolható hatással lesz az emberekre és a környezetre.

(MTI)

Átvette a vezetést a Manchester City, az Arsenal már csak a második

36 mérkőzés után a Manchester City vezeti az angol bajnokságot 2 ponttal az Arsenal előtt, akiknek fel van adva a lecke.

Gondok vannak a 4-es és a 6-os villamos vonalán

Újabb baleset hátráltatja a 4-es és a 6-os villamos közlekedését Budapesten, ami kapcsán tanácsot is adtak az utasoknak.

Újabb lakástűz történt Csepelen

Megint lakástűz miatt riasztották a tűzoltókat Csepelen, akik rögtön a helyszínre siettek, majd megkezdték az oltási munkálatokat.