Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,83 Ft
Euró
387,75 Ft
Font
450,43 Ft
Bitcoin
62,988 $

Megyeri Csilla diétázik, búcsút intett a zúzapörköltnek

A kemény munka már most meghozta az eredményét, hiszen hat kilót fogyott, de még négyet szeretne ledobni.

Fotó: RTL Magyarország/SajtóKlub
Style

Koós Alexandra

Szerkesztő

Megyeri Csilla a Story magazinnak adott interjút, amelynek során elmesélte, pár hónapja még olyan sokat mutatott alatta a mérleg, hogy el sem akarta hinni. Ezt azután vette észre, hogy egy kedves ismerőse azzal bókolt neki, rajta még az is jól áll, ha kicsit ki van kerekedve.

„Persze én mindebből annyit hallottam meg, hogy ’husis’ vagyok. És sajnos volt is benne igazság, kiderült, 70 kiló voltam, a legtöbb eddigi életem során… Sokkot kaptam” Soron kívül Röpködtek a bírságok a vissza nem vitt ajánlóívek miatt

– mondta. Majd hozzátette, a változás érdekében elkezdett heti rendszerességel futni, fenékformáló és sajáttestsúlyos edzésekre járni.

Mindezt infúziós kezelésekkel, illetve nyirokmasszázzsal és zsírtöréssel egészítette ki, amelyek az anyagcsere felgyorsításában, az étvágycsökkentésben és a méregtelenítésben segítenek. De a kemény munkának meg is van az eredménye, azóta hat kilót fogyott.

A celeb ugyanakkor elismerte, nem mond könnyen nemet a finom falatoknak, főleg akkor, ha lángosról, hűsítő fagylaltról vagy egy finom koktélról van szó. „Tehát sajnos néha csalok. De arra legalább figyelek, hogy ez ne mindennap forduljon elő. Illetve az esti étkezéseket igyekszem elhagyni” – magyarázta.

„Kérdeztem is az edzőmet, mégis mit egyek vacsorára? Mire azt mondta: ’Csillukám, menj ki az udvarra, és harapj két jó nagy falatot a levegőből.’ És hát a ’semmi’ azért jó nagy váltás ahhoz képest, hogy eddig simán megettem a zúzapörköltet tarhonyával”

– vallotta be. De mivel látja magán a változást, ez kellően motiválja ahhoz, hogy ne adja fel: elmondása szerint még négy kilótól szeretne megszabadulni.

Karácsonyék tényleg száműznék a 10 évnél idősebb autókat Budapestről? Megjött a válasz

Egyenesen a Budapesti Klíma Ügynökség vezetőjétől jött válasz arra, amit Szentkirályi Alexandra állított Karácsony Gergelyék kapcsán.