Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,88 Ft
Euró
387,74 Ft
Font
450,80 Ft
Bitcoin
60,716 $

Az egyik F1-es pilóta rögtön gofrival nyitotta a Brit Nagydíjat (fotók)

Nem kell mondanunk, hogy rögtön megjött az étvágyunk egy kis édességre, hála az F1-es pilótának.

Fotó: EPA/CHRISTIAN BRUNA
Style

Hujber Dávid

Szerkesztő

Ezen a hétvégén sem maradunk Forma-1 nélkül, hiszen az F1-es mezőny átkocsikázott az Egyesült Királyságba. Túl sok utat nem kellett megtenniük ehhez, nem mint Kanadában, ami a világ másik felén van.

Jelenleg Silverstone-ban vendégeskedik a mezőny, és megkaphattuk az első hivatalos fotót a készülőben lévő új F1-es filmről, ami nagy durranásnak ígérkezik. Minden bizonnyal nem fogunk csalódni. Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

A versenyzők egy része civilben érkezett meg a csütörtöki sajtónapra, így tett Lewis Hamilton is a nagyon feltűnő szettjében. Már az Osztrák Nagydíjon is laza volt, zenével hangolt a futamra, a nagy rajtra.

Valószínűleg most is így fog tenni, és mindig érdekes látni, milyen stílust választanak a versenyzők. Egy biztos, a Mercedes hétszeres világbajnokánál senki sem öltözik feltűnőbben, ez garantált.

A fotókon Cunoda is feltűnt, kezében egy ízletes gofrival, amit egészen nyugodtan megengedhet magának. Azonnal megkívántuk az édességet, az egyik legfinomabb, feltéve, ha a tészta tökéletes, többek között állagra is.

Videón Mbappé érzelmes bejelentése, elköszönt a PSG-től

Egy ideje köztudott volt, hogy Mbappé nem marad Párizsban, és a Real Madridhoz igazol, akik ingyen szerezhetik meg a játékjogát a lejárt szerződése miatt.

A világ másik felén is sírnak Szoboszlai edzőjének távozása miatt (videó)

Jürgen Klopp úgy döntött, kiszáll a futballból, legalábbis egy időre biztosan, így hamarosan átadja a helyét.

A PSG már Mbappé búcsúztatására készül

A Paris Saint-Germain búcsúceremóniát szervez Kylian Mbappénak, melyre utolsó hazai bajnoki mérkőzésük után kerülhet sor.