Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,43 Ft
Euró
388,29 Ft
Font
452,59 Ft
Bitcoin
63,283 $

Kormányzó: Trump esetleges letartóztatása szimpátiát ébresztett támogatói körében

Kissé meglepő fordulatot vett a volt amerikai elnök esetleges letartóztatásának híre, támogatói ugyanis most talán még a korábbiaknál is jobban támogatják Donald Trumpot – legalábbis Chris Sununu New Hampshire-i kormányzó szerint.

Fotó: EPA/JIM LO SCALZO
Észak-Amerika

Borbély Fanni

Szerkesztő

Trump – akinek támogatói 2021. január 6-án megrohamozták az amerikai Capitoliumot, hogy megpróbálják megdönteni 2020-as elnökválasztási vereségét – szombaton egy közösségi médiában közzétett bejegyzésében közölte, hogy várhatóan kedden letartóztatják.

Ezzel együtt pedig felszólította támogatóit, hogy tiltakozzanak, noha a posztban nem kívánt kitérni arra, hogy mivel is vádolják. Erre reagálva a Reuters jelentése szerint Chris Sununu New Hampshire-i republikánus kormányzó vasárnap a CNN-nek nyilatkozva kijelentette: Soron kívül Több mint ezer ismeretlen objektumot azonosítottak a Naprendszerben

„Ez komoly szimpátiát kelt a volt elnök iránt.”

Nem tudni, hogy miért kelthet szimpátiát az emberekben egy volt elnök várható letartóztatásának híre, ám a kormányzó azt is állította, hogy vasárnap beszélt „néhány emberrel, akik nem voltak nagy Trump-támogatók, de mindannyian azt mondták, hogy úgy érzik, megtámadták” a volt elnököt.

Trump a közelmúlt történései ellenére sem adta fel célját, hogy induljon a 2024-es republikánus jelöltségért, a volt elnök szóvivője pedig azt mondta, hogy „a volt elnököt nem értesítették semmilyen letartóztatásról, és Trump nem szolgáltatott bizonyítékot a manhattani kerületi ügyészség kiszivárogtatásáról”.

Fontos azonban megjegyezni, hogy ez az ügy azért is lényeges, mert eddig egyetlen amerikai elnök ellen sem emeltek vádat, sem hivatali ideje alatt, sem pedig azt követően büntetőjogi felelősségre vonás miatt. Trump ráadásul kijelentette, akkor is folytatni fogja a kampányt, ha bűncselekménnyel vádolják.

Kínos vereséget szenvedett a Manchester United, még mindig nem rúgták ki Ten Hagot

Nagyon úgy tűnik, nincs olyan eredmény, ami után ne rúgnák ki Ten Hagot, legutóbb a Crystal Palace ellen szenvedtek kínos vereséget.

Újabb vizsgálatot indítottak a Boeing ellen

Az Egyesült Államok Polgári Légiközlekedési Hivatala (FAA) vizsgálatot indított a Boeingnál, hogy megállapítsa, helyesen hajtották-e végre a 787-es Dreamliner típusú repülőgépek szárny és törzs közötti csatlakozásainak kötelező ellenőrzéseit.