Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,33 Ft
Euró
389,22 Ft
Font
454,33 Ft
Bitcoin
64,167 $

Ezrek vonultak utcára, hogy tüntessenek a görögországi vonatbaleset után

A dolgok később elfajultak, ugyanis a tiltakozók benzinbombákat dobáltak az egyenruhásokra, akik könnygázzal és kábító gránátokkal válaszoltak.

Fotó: Tüntetők Athénban 2023. március 3-án. Március 1-jére virradóra összeütközött egy személyszállító és egy tehervonat a közép-görögországi Lárisza közelében, több kocsi kisiklott és három kigyulladt. A balesetben legalább 57 ember életét vesztette. MTI/EPA/ANA-MPA/Alexandrosz Beltesz
Európa

Koós Alexandra

Szerkesztő

Korábban beszámoltunk róla, hogy súlyos baleset történt Görögországban, amikor az ország középső részén két vonat frontálisan összeütközött, s emiatt számtalan ember életét vesztette vagy megsebesült, később pedig kiderült, hogy 57-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

A gyászt hamar felváltotta a harag, így közel 10 ezer ember, köztük diákok és vasúti dolgozók gyűltek össze az ország több pontján, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a kormány hanyagsága miatt, s változásokat követeljenek. Soron kívül Három év börtönt is kaphatnak a kegyetlen állatkínzók

„Ezt a bűnt sosem felejtjük el!” – skandálták, miközben fekete léggömböket bocsátottak útjukra, egy plakátra pedig a következő feliratot festették fel: „a politikájuk emberek életébe került!” – derül ki a Reuters beszámolójából.

A közlekedési miniszter lemondott, a láriszai állomásfőnök ellen eljárás indult

A dolgok később elfajultak, ugyanis a rendőrség és a tiltakozók egy csoportja között összecsapás történt, s ennek során az emberek benzinbombákat dobáltak az egyenruhásokra, akik könnygázzal és kábító gránátokkal válaszoltak, így ez némiképp megfékezte a tömeget.

A demonstrálók szerint mindennek az az oka, hogy a kormány évek óta nem tesz semmit azért, hogy fejlesszék az ország vasúti infrastruktúráját, Kiriákosz Micotákisz kormányfő pedig bocsánatot kért az érintettektől, majd közölte, hogy számos intézkedést fognak tenni a helyzet javításáért.

Emellett az is kiderült, hogy a láriszai állomásfőnököt – aki a baleset idején szolgálatban volt – őrizetbe vették, s eljárást indítottak vele szemben, valamint Kosztasz Karamanlisz közlekedési miniszter is lemondott.

Nagy Márton szerint Magyarország az űripar egyik meghatározó szereplője lehet

A nemzetgazdasági miniszter szerint minden adott ehhez.

Ronaldinho-gólpasszt adott az Arsenal játékosa Kerkezék ellen (videó)

Anno Ronaldinho adott hasonló passzokat, amikor a passz pillanatában szándékosan elfordította a fejét másik irányba, most ugyanezt tette az Arsenal játékosa az utolsó gólnál, majd Rice a hálóba tette a labdát.