Felfedték egy 242 millió éves, hosszú nyakú őshüllő titkát
A Chicagói Field Természettörténeti Múzeum kutatócsapat egy majdnem 170 éve húzódó rejtélyt oldott meg a különös élőlénnyel kapcsolatban.
A Chicagói Field Természettörténeti Múzeum kutatócsapat egy majdnem 170 éve húzódó rejtélyt oldott meg a különös élőlénnyel kapcsolatban.
Az először 1852-ben felfedezett Tanystropheust annyira nehéz megérteni, hogy sokáig nem voltak biztosak abban, egyáltalán vízben élt, esetleg a levegőben repült, a paleontológusok azonban nemrég végre magyarázatot adhattak a hüllő életmódjára.
Általában a fosszíliák csont- és foglenyomataiból tökéletesen ki lehet következtetni egyes őskori állatok tulajdonságait, viszont a Tanystropheus esetében a testéhez viszonyított rendkívül hosszú nyaka miatt nehezen tudtak felállítani egy ésszerű hipotézist arra, hogy a talajon, a vízben vagy a levegőben élhetett-e.
A probléma fő forrását azok a meghosszabbodott csontok jelentették, amelyeket könnyen össze lehet téveszteni szárnyrészekkel is. Hozzá kell tennünk, hogy a 6 méter hosszú őshüllő nyaka a testhossz felét tette ki, ezért a krokodilszerű lénynek nem lehetett nehéz úszni, de akár repülni sem ezekkel az attribútumokkal.
Nemcsak az életmódja számított kérdésesnek, hanem az is, valójában egy fiatal egyedröl lehet szó, vagy egy kifejlett felnőttről. Akkor érkezett el a nagy áttörés, amikor az egészségügyben is használatos CT-vizsgálatot hívták segítségül, ezáltal el tudták készíteni a csontok alapján a Tanystropheus 3D-s mását.
Rájöttek, hogy a koponyán található orrnyílásaik és hosszú, ívelt foguk teljesen azonosak a mai krokodilokéihoz, ezért vízben úszva könnyen elkaphatták prédáikat, viszont a teknősökhöz hasonlóan a tojásrakást már a szárazföldön végezhették el.
A csontjaikban lévő gyűrűk száma alapján eloszlatták a fiatal egyedekről szóló elméleteiket, ugyanis sűrűségük egyértelműen bizonyítják, felnőtt Tanystropheus kövületeivel volt dolguk.
Mindezeket összesítve két fajt különítettek el, a kisebbik Tanystropheus longobardicust és a nagyobbik Tanystropheus hydroidest. A nemzetség mindkét fajának egyedei az ősi Tethys óceán mélyének agresszív ragadozói lehettek.
„A két, egymáshoz nagyon közeli rokonságban álló fajok képviselői úgy fejlődtek ki, hogy ugyanazon környezetben eltérő táplálékforráshoz jussanak. A kisebbek valószínűleg apró, kitinvázas garnélarákokat, a nagyobbak pedig halakat és polipokat fogyaszthattak. Korábban azt hittük, hogy a bizarr, hosszú nyak speciális folyamatok elvégzésére fejlődhetett ki, mint például azt a zsiráfoknál láthatjuk, igazából ennek ellenkezőjére derült fény.”
mondta Stephan Spiekman, a Zürichi Egyetem szakembere.
Ne hagyd ki:
