Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,65 Ft
Euró
388,25 Ft
Font
452,69 Ft
Bitcoin
63,462 $

Farm VIP 3: Szorcsik Viki már fizikálisan is fél Mischinger Petitől

Egészen megdöbbentő, amit Szorcsik Viki mondott, amivel Mischinger Peti egyáltalán nem ért egyet, szerinte ez a színésznő saját valósága.

Fotó: TV2
TV

Takács Petra

Szerkesztő

Egyre inkább nő a feszültség a piros csapatnál, pláne most, hogy megint elbuktak egy termelési feladatot. Korábban sem volt jó a hangulat, hiába nyerték meg egymás után a feladatokat, ami azóta csak rosszabb lett.

Volt egy nagyon komoly vita Szorcsik Viki és Mischinger Peti között, akik nemigazán tudták rendezni a soraikat. Az Exatlon Hungary korábbi versenyzője szeretett volna bocsánatot kérni a színésznőtől, de ő nem kért ebből. Soron kívül Kunhalmi Ágnes szerint nem teljesen értelmezhető, amit Magyar Péter csinál

Mindeközben Vikinek már Vajtó Lajossal is gondja van, mert szerinte miatta olyan feszült. Mindez, ha nem lenne elég, úgy fogalmazott, hogy fél Petitől, és nagyon nem tetszett neki, ahogyan vele beszélt.

Viki a farmgyűlésen azt mondta, Peti megalázta a nőiességében, és eljutott arra a pontra, hogy már fél tőle. „Fizikailag bántalmazna?” – tette fel a kérdést Demcsák Zsuzsa. „Akár, és én nem akarok innen úgy kimenni, hogy egy vasvilla van a hátamban.”

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

Lapozó: 1 2

Gulyás Gergely szerint Magyarország szívességet tesz az EU-nak az uniós elnökséggel

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország uniós elnöksége előnyös lehet az Európai Unió számára.