Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kásler Miklós: „sok mindent át szeretnénk alakítani, amin lehet javítani”

Kásler Miklós: „sok mindent át szeretnénk alakítani, amin lehet javítani”

Kásler Miklós: „sok mindent át szeretnénk alakítani, amin lehet javítani”
Fotó: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond az egészségügyi díjak átadóünnepségén az Emberi Erőforrások Minisztériumának Tükörtermében 2022. május 17-én. MTI/Illyés Tibor

Elmondása szerint pénteken több előzetes megbeszélést is folytatott, hétfőtől pedig felgyorsulnak az események.

Kásler Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egykori miniszterét nemrégiben a licenc képzés továbbfejlesztéséért, valamint az egészségügyi szakmai továbbképzés rendszerével kapcsolatos kormányzati feladatokban való közreműködésért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki.

A cikk a videó után folytatódik

Ennek kapcsán elárulta, hogy egy korszerű magyar felsőoktatási képzési rendszer kialakítását tűzték ki célként, vagyis „mindent meg szeretnének őrizni, amit a gyakorlat igazol, és sok mindent át szeretnének alakítani, amin lehet javítani”.

Hozzátette, munkájuk során áttekintik a szakorvosok, szakfogorvosok, szakgyógyszerészek és szakpszichológusok képzési rendszerét, ezt követően pedig elkészítik a tervezeteket.

Emellett közreműködnek az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképesítéssel rendelkező személyek szakmai továbbképzési rendszerét érintő szakmai koncepciók kidolgozásában.

A korábbi tárcavezető elmagyarázta, hogy mindez kiterjed a szakmai követelményekben döntési jogkörrel rendelkező szakmai testületek működésének áttekintésére, és a vizsgáztatás, illetve a vizsgakövetelmények normatív rendszerének kialakítására is – írta a Magyar Nemzet.

Majd elmondta, a mögöttünk hagyott ciklus végén bizonyos előkészületeket már megtettek, így sokaknak nem lesz teljesen ismeretlen a téma, illetve pénteken több előzetes megbeszélést is folytatott, hétfőtől pedig felgyorsulnak az események.