Több ukrán város tervezi, hogy Oroszországhoz köthető tereket, utcákat nevez át
A „derusszifikációs” folyamat keretében 467 helyszínt akarnak átnevezni, amelyek valamilyen formában Oroszországhoz köthetőek.
Egy nappal azután, hogy Kijevben lebontottak egy hatalmas, szovjet korabeli emlékművet, amely az Oroszország és Ukrajna közötti barátságot szimbolizálta, a városi tanács szerdán bejelentette, miszerint összeállítottak egy 467 helyszínt tartalmazó listát, amelyek kapcsán szóba került az átnevezés.
A Reuters szerint ezek között szerepel egy központi tér, amelyet egy 19. századi íróról, Lev Tolsztojról neveztek el, valamint egy utca, amely az orosz Bajkál-tóról kapta a nevét, továbbá egy olyan útszakasz is, amelyet Fehéroroszország fővárosáról, Minszkről neveztek el.
Amióta Ukrajna 1991-ben kikiáltotta függetlenségét a Szovjetuniótól, néhány város nevét megváltoztatták, hogy megszabaduljanak a szovjet tisztviselők örökségétől, Ihor Terekhov, Harkov polgármestere pedig szerdán kijelentette, amint véget ér az orosz-ukrán háború, törvényjavaslatot terjeszt a városi tanács elé, hogy megváltoztathassák az oroszokhoz kötődő helyek neveit – derül ki a The Guardian cikkéből.
„Még ezen nevek nélkül is túl sok sebhely marad, amely hosszú időn át fog emlékeztetni minket arra, mégis miféle szomszéd van a keleti és északi határainkon túl” – írta a Telegramon.
Az Ukrajna északi részén elhelyezkedő városok és települések már megkezdték a munkát, hogy átnevezzék az utcákat, amelyek így az őket védő katonai egységek neveit viselik majd, például Csernyihivben, a helyi kormányzó javaslata alapján több utcát és teret is átkeresztelnének az 1. Független Páncélosdandárról.