Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Eddig ismeretlen testrészre bukkantak kutatók

Eddig ismeretlen testrészre bukkantak kutatók

Eddig ismeretlen testrészre bukkantak kutatók
Twenty20

Az emberi test rejtélyes izomrétegét fedezték fel a Bázeli Egyetem orvosai.

A szóban forgó szövetréteg a rágás szempontjából kritikus fontossággal rendelkező izom egyik alapvető komponense lehet – adta hírül az EurekAlert tudományos portál.

A cikk a videó után folytatódik

Az anatómiai szakkönyvekben ennek a résznek csupán két rétegéről tesznek említést, ám léteznek feljegyzések, amelyek szerint egy harmadik szövetrész is kilakulhatott a felszíni kettőn túl, de igazolni még nem sikerült – ezért jelentős a kutatócsoport, többek között Mezey Szilvia és Jens Christoph Türp munkája.

A tudósok az izom felkutatásához tizenkét, formaldehidben konzervált emberi fejet, illetve további tizenhat holttestet vizsgáltak meg CT-berendezéssel, a vizsgálatokba pedig egy élő pácienst is bevontak, őt MRI-eszközökkel világítottak át.

Végül sikeresen alátámasztották a korábbi elméleteket, így egyértelműen bizonyítást nyertek a korábbi hipotézisek, tehát egyértelműen megkülönböztethető a harmadik réteg a további két résztől.