Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,84 Ft
Euró
388,17 Ft
Font
452,51 Ft
Bitcoin
63,581 $

Megszöktek a karanténból Hollandiában, most embertelen bánásmóddal vádolják a hatóságokat

Egy pár azt állítja, hogy nem szöktek el, a helyi hatóságok ugyanis tudtak róla, hogy távoznak a karanténhotelből, ezért szerintük most jogtalanul tartják őket karanténban.

Fotó: Unsplash/Erik Mclean
Európa

Borbély Fanni

Szerkesztő

A BBC-nek nyilatkozva egy pár azt állította, hogy miután megjelent az új, omikron elnevezésű variáns, több ország, köztük Hollandia is szigorított a beutazási szabályokon Dél-Afrikából. Amikor a korlátozásokat bevezették, két repülőgép már úton volt az ország felé 624 utassal a fedélzetükön, akik végül pénteken este meg is érkeztek az amszterdami repülőtérre.

Ott mindenkivel elvégeztettek egy tesztet, és a 624 utas közül 61-nél mutatták ki a fertőzést, köztük pedig 14 esetben konkrétan az omikron jelenlétét regisztrálták. A fertőzötteket elkülönítették egy Amszerdam melletti karanténhotelben, ahol 5 napig kellett tartózkodniuk. Carolina Pimenta és Andrés Sanz azonban úgy döntöttek, hogy elhagyják a karantént és felszállnak a Spanyolországba tartó gépre. Soron kívül Kunhalmi Ágnes szerint nem teljesen értelmezhető, amit Magyar Péter csinál

A gépet ugyan elérték, de végül a katonai rendőrség is elérte őket: leszállították őket és egy tbc-kórházba szállították őket, ahol jelenleg is tartózkodnak. Landolás után a férfi negatív, míg a nő pozitív tesztet produkált, de mivel nem akartak szétválni, együtt mentek a Ramada Hotelbe.

A nő azonban nem fogadta el a helyzetet és újabb tesztet követelt; állítása szerint a hatóságok javasolták, hogy vegyenek egy gyorstesztet, mely végül negatív lett, így a pár elhagyta a hotelt és felszálltak a Spanyolországba tartó gépre.

A pár állítása ellenére a helyi hatóságok közölték, hogy nem tudtak róla, hogy a pár távozott a karanténból, és nem is adtak arra engedélyt. A félreértés pedig abból eredt, hogy csak egyikük tesztje lett negatív, tehát a karantén csak a nő számára lett volna kötelező, és az ő felelősségük lett volna külön tölteni ezt az időt.

A rendőrség szóvivője azt is megosztotta, hogy bár joguk nem volt visszatartani a párt, miután távoztak, a helyi polgármester közegészségügyi veszélyre hivatkozva elrendelte számukra a kötelező karantént, ennek okán pedig a pár jogi státusza is módosult. A pár most felkeresett egy ügyvédet – aki egyébként arról híres, hogy el akarja törölni a vakcinaigazolványokat – közölte, hogy ami történt, az szégyenletes.

Bart Maes meglátása szerint a helyzetet bürokratikus módszere maga a káosz, mivel a nő a pozitív teszt óta négy további tesztet is végzett, melyek mindegyike negatív eredményt hozott. A pár állítása szerint a tbc-kórházban, ahol jelenleg is karanténjukat töltik, egyik éjszaka visszajött a szennyvíz a fürdőszobában, és a teszt elvégzésével is váratják a nőt.

Gulyás Gergely szerint Magyarország szívességet tesz az EU-nak az uniós elnökséggel

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország uniós elnöksége előnyös lehet az Európai Unió számára.