800 ezer ember egészsége kerülhet veszélybe a háziorvosok hiánya miatt
Összesen 643 betöltetlen háziorvosi körzet van ma Magyarországon, ezek 87 százaléka több mint hat hónapja üresen áll.
2022 januárjában 643 betöltetlen körzet volt, ezek közül 559 (87%) tartósan betöltetlen. 359 körzet (55,8%) pedig azóta üresedett meg, hogy a koronavírus-járvány megjelent az országban 2020 márciusában.
A Pénzcentrum riportjából kiderült, a legtöbb körzet Pest megyében és Budapesten üresedett meg egy év alatt, viszont az összes üres praxis számában Borsod megye vezet:
A betöltetlen praxisok növekvő számának egyik oka, hogy a háziorvosok körében jelentős az elöregedés, azaz a nyugdíjba vonuló orvosok helyet nincs utánpótlás.
A háziorvosok átlag életkora 58-59 év körüli; a koronavírus-járvány előidézte állapot csak felgyorsította ezt a folyamatot, mivel a veszélyeztetett (65 év feletti) korosztályba tartozó háziorvosok már nem valószínű, hogy visszatérnek az ellátásba dolgozni.
Amíg 2000-ben még 5159 háziorvos dolgozott, addig 2020-ban már csak 4536, tehát 12,1 százalékkal csökkent a számuk – a házi gyermekorvosok esetében 13,4 százalékos csökkenés mutatkozott két évtized alatt. Mindeközben az egy háziorvosra jutó bejelentkezett lakosok száma 17,1 százalékkal nőt, a gyermekorvosokra pedig 11 százalékkal több páciens jut – írta a lap.