35 éve ezen a napon történt a Challenger-katasztrófa (videó)
Az STS–51–L misszió keretében 1986. január 28-án indított Challenger űrrepülőgép katasztrófájában összesen hét asztronauta lelte halálát.
Space Transportation System Number 6, Orbiter Challenger, lifts off from Pad 39A carrying astronauts Paul J. Weitz, Koral J. Bobko, Donald H. Peterson and
Dr. Story Musgrave.
A Challneger 7 fedélzetén hét űrhajós tartózkodott, név szerint Michael J. Smith, Dick Scobee, Ronald McNair, Ellison Onizuka, Christa McAuliffe, Gregory Jarvis és Judith Resnik.
1986. január 28-án az STS–51–L küldetés űrhajója a kilövést követő 73. másodpercben megsemmisült, a kapszulában lévő asztronauták közül mindenki belehalt a szerencsétlenségbe.
A baleset a floridai Cape Canaveral felett történt, az űrhajó maradványai a közeli óceánba hullottak. A rakéta szétválása akkor kezdődött, amikor a meghajtó boostere (SRB) indulás után meghibásodott az egyik O-gyűrű tömítés miatt.
A hiba következtében megrepedt az SRB, ezáltal magas nyomású égő gáz került az üzemanyagtartályból az utastérhez közeli részbe, később pedig a levegővel érintkezve óriási detonációt idézett elő.
Az űrhajó maradványait az óceánfenékről gyűjtötték össze, azt viszont a mai napig nem tudták kideríteni, milyen sorrendben halhattak meg a fedélzeten lévő űrhajósok, egyesek ugyanis túlélhették a booster leválását, és csak néhány másodperccel később veszthették életüket.
A baleset után 32 hónapra felfüggesztették az Egyesült Államok összes űrprogramját, beleértve az emberi missziókat is, Ronald Reagan elnök pedig egy vizsgálóbizottságot hozott létre, amelynek fő célja az eset körülményeinek tisztázása volt.
A Kongresszusi bizottság megállapítása szerint nem a NASA és az alvállalkozók közötti elégtelen kommunikáció vagy a hibás eljárási rendek vezettek a balesethez, hanem kifejezetten a hibás vezetői döntések. A meghozott döntések során gyakran nem a mérnöki, hanem a PR-érdekek domináltak.
