2000 észak-koreai katonát vezényeltek az oroszok Ukrajnába
Újabb észak-koreai csapatok segítik az oroszokat az ukrajnai invázióban.
Ukrán hírszerzési információk szerint 2000 észak-koreai katona már az orosz harci alakulatok részeként tevékenykedik, egy tengerészgyalogos dandárhoz és egy légideszant hadosztályhoz irányították őket – nyilatkozta Andrij Csernyak, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési osztályának szóvivője hétfőn egy interjúban.
Csernyak az ukrán Szabadság Rádiónak nyilatkozva elmondta, összesen 9000 észak-koreai katona áll az orosz hadsereg tartalékában, ebből 2000 főt már harci egységekhez helyeztek át.
Hangsúlyozta, ez alapján kijelenthető, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) hadereje aktívan részt vesz az ukrajnai konfliktusban. Hozzátette:
Az ukrán hírszerzés szerint az észak-koreai kontingenst három tábornok irányítja, Oroszország pedig már körülbelül 60 észak-koreai rakétát használt fel Ukrajnában.