Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Több mint 13 ezer koronavírus-mutációt azonosítottak Oroszországban

Több mint 13 ezer koronavírus-mutációt azonosítottak Oroszországban

Több mint 13 ezer koronavírus-mutációt azonosítottak Oroszországban
Flickr/NIAID

Az orosz egészségügyi hatóságok bejelentették, hogy az oroszországi tesztelések során vett minták alapján a koronavírus genomjának egyharmada oly mértékben változott, hogy több tízezer variáns jött létre.

Rinat Makszjutov, a víruskutatással foglalkozó Vektor Központ ügyvezető igazgatója az Interfax hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, az orosz izolátumokból eddig több mint 13 ezer koronavírustörzset detektáltak, miközben kimutatták, hogy a Covid19 kórokozójának genetikai szerkezete jelentősen módosult.

A cikk a videó után folytatódik

Az elemzéseket az intézet tavaly június 15-e óta végezte – eddig összesen hétezer teljes genomot térképeztek fel, melyek egyértelműen a világjárvány kitöréséért felelős koronavírushoz köthetőek.

Makszjutov figyelmeztetett: igaz, hogy a szám hatalmasnak tűnhet, epidemiológiai szempontból azonban nem szükséges túlreagálni a helyzetet, mivel egyik mutáció sem bizonyult fertőzőképesebbnek és halálosabbnak az eredeti, Vuhanból eredeztethető vírustörzshöz képest.

A szakember hozzátette, eddig 1 681 módosult génszakaszt fedeztek fel, miközben 898 esetben aminosavak változását is regisztrálták, melyek csupán azt jelzik, hogy a vakcinák hatására reagált a kórokozó.