Perui kutatók szerdán mutatták be egy ősi, delfinszerű tengeri élőlény megkövesedett csontvázát, amit a becslések szerint 8-12 millió évvel ezelőtt élt.
A maradványokat idén júliusban fedezték fel az ország déli részén, Lima fővárostól délre fekvő Ocucaje-sivatagban, amely egykor a Csendes-óceán része volt. A felfedezésben részt vevő paleontológus, Mario Urbina a lelőhelyet úgy jellemezte, mint „egy nagy szálloda”, magyarázva, hogy „a part menti hegyek gátat képeztek az erős áramlatokkal szemben, így ideális, nyugodt hely volt a tengeri állatok szaporodására”. Hozzátette, a térség mintegy 45 millió éven át tenger volt.
A Peru állami Geológiai, Bányászati és Kohászati Intézetének (INGEMET) kutatói hangsúlyozták, hogy a lelet segít jobban megérteni a múlt földrajzát, valamint azt, miként változott a tengerpart vonala az évezredek során. A perui sivatagokat a tudósok az ősi tengeri fajok gazdag temetőinek tartják: idén korábban például egy 9 millió éves, a nagy fehér cápa rokonának számító fosszíliát is találtak a térségben – írja a Reuters.
Nem ez az első jelentős őslénytani felfedezés Peruban a parttól távolabb eső területeken sem. 2024 áprilisában a szakértők bemutatták a valaha ismert legnagyobb édesvízi delfin megkövesedett koponyáját, ami körülbelül 16 millió évvel ezelőtt élt a mai Amazonas vidékén.
A mostani lelet újabb bizonyítéka annak, hogy Peru földtörténeti múltja rendkívül gazdag, és a sivatagi területek a világ egyik legfontosabb paleontológiai lelőhelyének számítanak.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.



