Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Zséda: kissé nagyképűnek éreztem a díva-jelzőt, de mostanra talán rászolgáltam

Zséda: kissé nagyképűnek éreztem a díva-jelzőt, de mostanra talán rászolgáltam

Zséda: kissé nagyképűnek éreztem a díva-jelzőt, de mostanra talán rászolgáltam
Fotó: Zséda, teljes nevén Zsédenyi Adrienn többszörös Fonogram- és EMeRTon-díjas énekesnő a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. Fotó: MTVA/Zih Zsolt

Véleménye szerint nem attól lesz valaki díva, hogy flitteres estélyi ruhát vesz fel, hiszen ezt a jelzőt meg kell szolgálni, ki kell érdemelni.

Zséda a Nők lapjának adott interjújában mesélt a karrierje alakulásáról, a költözéséről és az életében, hozzáállásában bekövetkezett változásokról, de a július elejére tervezett nagykoncertje is szóba került, ami a Díva címet kapta.

A cikk a videó után folytatódik

Elmondása szerint ő más nevet adott volna neki: Lírának akarta keresztelni a koncertet, de Bán Teodóra, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad igazgatója úgy gondolta, hogy ez nem elég ütős, ráadásul némi szomorúságot is sugall – írta a 24.hu.

„Persze, valóban ’díváztak’ le már engem annyiszor az idők során, de mégis más, ha az ember plakátokon hirdeti ezt magáról. Kicsit talán nagyképűnek éreztem. Mert szerintem ezt a jelzőt meg kell szolgálni, ki kell érdemelni, már ha a szó valódi értelmében szeretnénk rá gondolni”

– mondta.

Másképp gondolkodik

Az énekesnő hozzátette, nem attól lesz valaki díva, hogy flitteres estélyi ruhát vesz fel, de végül mégis rábólintott arra, hogy ezt a nevet kapja a koncertje. Arra jutott, hogy mostanra már tényleg annyi minden van mögötte, hogy talán mégiscsak megszolgálta ezt a jelzőt.

Közben mindenfelől azzal az üzenettel szembesül, hogy csak a fiatalságnak van értéke, de ő ezzel nem ért egyet. Szerinte azok a nők képviselnek igazi értéket, akik mögött gazdag, sűrű, fényes intellektussal és tehetséggel végigvitt évek vannak, és „a szexi korszakukon kívül” is odafigyelnek rájuk, mert van mit mondaniuk.

Zséda azzal is egyetértett, hogy az énekesnői pálya nagyon nehéz, sok küzdelem vár arra, aki végig akarja csinálni, de ő ezt boldogan vállalja. Majd arra utalt, míg korábban félelemmel gondolt arra, hogyan alakul egy koncertje, ma már izgalommal és bizakodással tekint előre, amit az életében is alkalmaz.