Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,88 Ft
Euró
400,91 Ft
Font
479,38 Ft
Bitcoin
64,084 $

Étlen-szomjan, egy teljes napra Rómában ragadtak a Wizz Air magyar utasai

A légitársaság először azt közölte, hogy az említett járat három órás késéssel indul, de később nyilvánvalóvá vált, hogy csak másnap délután 4 órakor indul útnak a gép.

...svg content...Fotó: Unsplash / Illusztráció
Európa
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

A Wizz Air saját oldalán tüntette fel korábban, hogy a tegnap este 21 óra 35 perckor induló budapesti járat három órás késéssel indul. Az egyik utas állította, „meg sem lepődtek” ezen, hiszen számítottak rá a szombati események után. Mint azt már megírtuk, 19 órás késéssel szállt fel egy gép a budapesti reptérről: péntek délelőtt helyett csak szombat reggel indult el a járat a török riviérára, a hosszas várakozást pedig az utasok nem viselték túl jól.

Visszatérve a korábban említett esetre, az Index egyik olvasója, aki szintén a gépen utazott volna, elmondta, hogy amikor éjfél előtt már ott voltak a kapunál Rómában, arról tájékoztatták őket, hogy a pilóta betegsége miatt törölni kellett a járatot, s a gép csak vasárnap délután 4-kor indul. Ezután éjjel 1 körül vissza kellett kérniük a feladott poggyászokat, majd visszavitték őket az egyes terminálhoz – ahonnan a gép indult volna – a check-in szekcióba, mindezt étel és ital nélkül. Soron kívül Így változik a boltok nyitvatartása október 23-án

Ezután egészen reggel 6 óráig próbálta elintézni a személyzet, hogy szállást tudjanak biztosítani a repülőtéren ragadt utasoknak, de mindössze csak 20 ember (főként idősek, gyerekesek, várandósok) esetében tudták ezt megoldani. Közben arra panaszkodott a személyzet, hogy a légitársasággal nem tudja felvenni a kapcsolatot, szálláslehetőség nincs a közelben, transzfert sem tudnak biztosítani, úgyhogy talán gyorsabb és egyszerűbb lenne, ha mindenki magának foglalna szállást.

A többi utas viszont maradt, ahol volt a reggeli nyitásig, miközben mindenki csak egy-egy üveg fél literes vizet kapott az egész éjszakás várakozás közben. A lap olvasója hozzátette: reggel 6 óra körül kaptak egy 16 eurós kupont, hogy tudjanak ételt vásárolni maguknak, hiszen éjjel csak az automaták működtek, így más ételhez addig nem juthattak. Később visszaküldték őket a benti váróba, hogy csekkoljanak be újra és ne odakint várakozzanak, hanem a reptér belső területén.

Jelen állás szerint – amit a Liszt Ferenc reptér weboldalán olvasható információ is alátámaszt – délután 17.45-kor várhatóan landolni fog egy Rómából érkező Wizz Air járat Budapesten, s a menetidő alapján arra lehet következtetni, hogy az említett, Rómából délután 4-kor felszálló gépről van szó. Vagyis a helyzet végül megoldódott, de az elhangzottak alapján nem volt túl egyszerű a folyamat.

Deutsch Tamás: vérlázító provokációra készülnek Gyurcsányék

Deutsch Tamásnál többszörösen betelt a pohár Gyurcsány Ferencék miatt, szerinte megint hazudnak reggel, éjjel meg este.

Meglepően sokan kihagyják a kézmosást mosdóhasználat után

Emellett az is valószínűsíthető, hogy azok közül, akik kezet mosnak WC után és ebéd előtt, sokan nem figyelnek oda az alaposságra sem.

Szarvast gázoltak Piliscsabánál, kocsi alá került az állat

Súlyos baleset történt Piliscsabánál, ahol két gépkocsi is érintett volt egy szarvas elgázolásában, aki minden bizonnyal nem élte túl az ütközést.