Vitézy Dávid szerint Karácsony Gergely máris elkezdett terelni Rákosrendezőről
Vitézy Dávid Karácsony Gergely legutóbbi bejelentése kapcsán beszélt arról, hogy szerinte a főpolgármester rögtön elkezdhetett terelni Rákosrendező kapcsán.
Karácsony Gergely nagy sikernek könyvelte el Rákosrendező megvételét, addig a jobboldal és mások is biztosak abban, hogy bele fog bukni a projektbe. Számos olyan plusz költséggel kell számolnia, amit Budapest nehezen tudna rendezni, és ez csak a jéghegy csúcsa.
Karácsony hétfőn a metróbuszok bevezetéséről tett bejelentést, ugyanakkor semmilyen részletet nem osztott meg ezzel kapcsolatosan, ami már önmagában többeknek szemet szúrt. Vitézy Dávidnak is, aki szerint terelés lehet a háttérben, miután a főpolgármester szembesült a Rákosrendező körüli súlyos nehézségekről.
„Bár külön rendelet szól róla, hogy a BKK hálózati változásokat 60 nappal bevezetés előtt megkapja a Főváros, ez most elmaradt. A Közgyűlés vagy a közlekedéssel foglalkozó szakbizottságunk a főpolgármesteri bejelentés előtt nem kapott semmilyen tájékoztatást.” – jelezte Vitézy Dávid a Facebook oldalán megjelentett hosszabb posztjában, kitéve azokra a részletekre is, melyek nélkül aligha működhetne egy metróbuszrendszer Budapesten.
Vitézy felszólítást küldött Karácsonynak
Emiatt levélben kérte Karácsonyt, hogy tartsa be a kötelező jogszabályokat, és haladéktalanul küldje el a terveket a közlekedési szakbizottságnak, ha egyáltalán azok léteznek. Szintén furcsa számára, hogy a BKV, a buszszolgáltatók és még a szakszervezetek sem tudtak a bejelentésről semmit.
NE HAGYD KI
„Éppen ezért levélben kértem a főpolgármestert, hogy tartsa be a rá nézve is kötelező jogszabályokat, és haladéktalanul küldje meg a metróbuszok terveit a közlekedési szakbizottságnak. Tudtommal a BKV, a buszszolgáltatók, a szakszervezetek sem tudtak a bejelentésről semmit. Furcsa.”
Ennek okán nem véletlenül az az érzése Vitézynek, hogy Karácsony a Budapest előtt tornyosuló kihívások miatt szeretné elterelni a figyelmet. „Hirtelen olyan érzésem lett, mintha a Rákosrendező kapcsán a Főváros előtt tornyosuló feladattömegről szeretné elterelni a figyelmet a főpolgármester egy hangzatos, de bármiféle konkrétum nélküli bejelentéssel.”