Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,90 Ft
Euró
389,27 Ft
Font
452,06 Ft
Bitcoin
62,403 $

Visszavonulása óta először jelentkezik új dallal Tóth Andi

Mindezt maga az énekesnő erősítette meg a hivatalos közösségi médiás oldalán.

Fotó: Instagram/Tóth Andi
Style

Koós Alexandra

Szerkesztő

A Blikk szúrta ki, hogy Tóth Andi a 24 órán át elérhető Instagram történetében nagy hírrel szolgált: visszavonulása óta először érkezik új dallal. Kifejtette, hogy a saját divatmárkája, a backoff számára egy dalt készített, amit ő maga írt és énekel fel.

„Nem is volt kérdés, hogy ne én. Az én termékeimet az én dalom kíséri” Soron kívül Kiderült, hogy alakul a benzin ára péntektől

– emelte ki.

Az énekesnő elmondta, hogy a webshop hamarosan elindul, szombaton pedig lesz egy fotózás, ahol a termékekről készítenek majd képeket, illetve egy videóklipet is forgatnak az új dalhoz. Bár a visszavonulását hónapokkal korábban bejelentette, úgy tűnik, mégsem tud elszakadni a zenéléstől.

Áprilisban például egy teljes albumot is kiadott, ami a Lépek címet kapta. Akkor Tóth Andi azt is elárulta, hogy főként szomorúbb szerzemények hallhatók rajta, de persze a pörgős daloknak is szánt némi helyet.

„Az összes fiókdal rákerült, amit az elmúlt két évben csináltam, meg az elmúlt pár napban is jöttek ihletek, szóval minden rajta lesz”

– mondta akkor.

De azóta arra is fény derült, hogy a fiatal előadó ősszel a színpadra is visszatér: a Tina Turner-emlékkoncerten fog fellépni az Erkel Színházban. Elmondása szerint megtiszteltetés volt számára a felkérés, így természetesen igent mondott.

Kikerül a módosító-javaslatból a gyónási titokra vonatkozó rész

A Fidesz csak szigorítást tud támogatni a gyermekbántalmazási szabályozásnál.