Visszavonta Matolcsy György korábbi jegybankelnök és egykori gazdasági miniszter díszpolgári címét a kecskeméti közgyűlés. A döntésről a kezdeményező Szövetség a Hírös Városért Egyesület számolt be közösségi oldalán csütörtökön, miután a testület tárgyalta az ügyben benyújtott indítványt.
Az egyesület önkormányzati képviselői az előterjesztéshez csatolt javaslatukban arra emlékeztettek, hogy a díszpolgári cím olyan személyeknek adományozható, akik életművükkel, szakmai és közéleti tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak Kecskemét fejlődéséhez, értékeinek gyarapításához és jó hírnevének erősítéséhez.
Indoklásukban kiemelték, „az elmúlt időszakban a Magyar Nemzeti Bank alapítványi rendszerével, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvánnyal, valamint a Neumann János Egyetemért Alapítvánnyal összefüggésben nyilvánosságra került információk országos jelentőségű közéleti üggyé váltak”.
A képviselők arra is felhívták a figyelmet, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálatai súlyos megállapításokat tettek, amelyek nyomán büntetőeljárások és további vizsgálatok indultak. Álláspontjuk szerint ezek az események jelentősen megingatták a közbizalmat, miközben országos figyelmet irányítottak az érintett szervezetek működésére.
Érzékeny az ügy
A történtek Kecskemét szempontjából különösen érzékenyek, mivel a Neumann János Egyetemért Alapítvány közvetlen kapcsolatban áll a város felsőoktatási, tudományos és gazdaságfejlesztési céljaival. Az indítvány szerint „a kialakult helyzet következtében Kecskemét neve és megítélése országos szinten is összekapcsolódott az ügyben felmerült kérdésekkel, amely alkalmas volt arra, hogy a város jó hírnevét hátrányosan érintse”.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Az egyesület képviselőcsoportja úgy ítélte meg, hogy a kialakult helyzetben „fennállnak azok a körülmények, amelyek a kitüntetett személy méltatlanságának megállapítását megalapozhatják”.
Az önkormányzati hírportál tájékoztatása alapján a csütörtök délutáni szavazáson a díszpolgári cím visszavonását 17 képviselő támogatta. Három képviselő tartózkodott a szavazástól, míg egy képviselő nem adott le voksot, így a közgyűlés elfogadta a korábbi jegybankelnök kitüntetésének visszavonásáról szóló határozatot.
Liner/MTI



