Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Visszautalták a fővárosnak a 10 milliárdot, de még így is szűkös a pénzügyi helyzet

Visszautalták a fővárosnak a 10 milliárdot, de még így is szűkös a pénzügyi helyzet

Visszautalták a fővárosnak a 10 milliárdot, de még így is szűkös a pénzügyi helyzet
Shutterstock

A kormány nem hajlandó elfogadni a helyzetet.

A Fővárosi Törvényszék döntése alapján a Magyar Államkincstár visszautalta Budapest számára azt a 10 milliárd forintot, amit korábban inkasszóval vontak le a fővárosi számláról a szolidaritási hozzájárulás jogcímén. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint az azonnali jogvédelem kulcsfontosságú volt, nélküle a nyári működés is veszélybe került volna. Noha a pénz megérkezett, a kormány ezt nem hajlandó elfogadni, fellebbezést nyújtott be az ügyben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium vezetője, Nagy Márton azt állította, a főváros félrevezette a bíróságot. Kiss Ambrus ezt azzal kommentálta: a miniszter „felült a dilivonatra”.

A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója hangsúlyozta, egy önkormányzat nem működhet piaci logika alapján, hiszen közszolgáltatásokat nyújt, nem termékeket árul.

A közelgő Fővárosi Közgyűlésre hárompontos javaslatcsomagot készítettek elő: szigorítanák a likviditásmenedzsmentet, 20 milliárddal megemelnék a folyószámlahitel-keretet 80 milliárdra, és jóváhagynák bizonyos követelések értékesítését, mely a BKV-t és a BKK-t érintené. Ezzel a szeptember közepén várható iparűzési adóig biztosítanák a működést. Az azonnali jogvédelem jelenleg augusztus végéig érvényes.

Kiss Ambrus a költségvetési javaslatot szűkösnek nevezte, s jelezte: a jelenlegi büdzsét viszik tovább, kisebb technikai módosításokkal a Kúria döntése nyomán. Új kiadás pedig csak akkor jöhet szóba, ha annak bevételi fedezete is megvan.

A főpolgármester-helyettes elmondta, a héten ismét egyeztetnek a kormánnyal költségvetési kérdésekben, ugyanakkor az egyeztetések tartalmáról nem nyilatkoznak.

Mint ismert, Karácsony Gergely bejelentette: június 28-án megrendezik a Budapesti Büszkeség Menetét, a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben. A rendezvény önkormányzati esemény lesz, a hatályos jogszabályok szerint. Kiss Ambrus ugyanakkor egyesek aggályaira reagálva hangsúlyozta: a rendezvény nem jelent költséget a fővárosnak, mivel azt a szervezőpartnerek közcélú felajánlásokból finanszírozzák.

Gulyás Gergely a Kormányinfón bírálta a fővárost, szerinte trükközni próbálnak, mintha a rendezvény nem tartozna a gyülekezési törvény hatálya alá. Úgy fogalmazott, nincs olyan komolyan vehető jogász, aki ezt alátámasztaná.