Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csütörtöki kijevi rakétatámadás csak azt bizonyítja, hogy nem lankadhat a figyelmük, mert az oroszok bármikor lecsaphatnak.
Szakértők előre megjósolták, hogy az ellátási láncban is komoly károkat okozhat a Kínából induló koronavírus, ám azt talán kevesen gondolták, hogy mindez az NHL-ben is érezhető lesz.
Az Ausztráliában hónapok óta tomboló bozóttüzek egy része még mindig kitart és nagy rombolást végez a természetben, ám az oltásnak köszönhetően érdekes dolgok is a felszínre kerülnek.
Az Olmützi Régészeti Intézet igazgatója szerint a világ legrégebbi ismert faszerkezetét találták meg, amikor egy 7275 éves kutat tártak fel Csehországban.
Az amerikai repülőgép-gyártó a korábbi tragikus kimenetellel végződő balestek miatt alapos vizsgálatnak veti alá a 737 MAX típusú gépeket, a vizsgálat során pedig egyre több rendellenességre bukkannak.
Kedden veszi kezdetét az ázsiai Bajnokok Ligája sorozat, ahova a helyi szövetség rendelkezése szerint kizárólag szájmaszkot viselve látogathatnak majd ki a szurkolók.
Nagy Britanniában például súlyos közegészségügyi fenyegetésnek minősítették az új vírust, amelynek az ellenszerét továbbra sem találják.
A 2018-as rekord után ismét rengetegen látogattak el Spanyolországba a nyaralni vágyók közül, akik közül a legtöbben ezúttal is Katalóniát vették célba.
Az elsősorban az Apple iPhone készülékeinek gyártásáról ismertté vált Foxconn is úgy döntött, kiveszi a részét a hiánycikké vált arcmaszkok gyártásából.
Áttörő jelentőségű gyógyszerek kifejlesztéséről számolt be több sajtó is, ám a WHO cáfolta, hogy ezek a készítmények léteznének.
A legfrissebb hírek szerint három halálos áldozata és 150-nél is több sérültje van a szerdai szerencsétlenségnek.