Csehország az egyik legaktívabb ország volt Ukrajna támogatói között a háború kitörése óta, melyet ismét megerősítettek.
Egy csütörtök este megtartott sajtótájékoztató beszélt arról az Egyesült Államok elnöke, hogy saját szemével látta a vírus és a vuhani laboratórium közötti kapcsolatra utaló bizonyítékot.
Az Egészségügyi Világszervezet elmondása szerint a kínai hatóságok egyszerűen elutasították az együttműködést.
A brit miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elkezdődhetnek a szigetországban a fokozatos enyhítések, így az élet lassan visszatérhet a régi kerékvágásba.
Már több hete attól hangos a világsajtó, hogy a korábbi járványgóc Spanyolország és Olaszország helyét, ebben a sajnálatos szerepben Nagy-Britannia veszi át, ugyanis egyre súlyosabbá vált a koronavírus-járvány helyzete a szigetországban.
Svédország úgy döntött, hogy a saját harcát a COVID-19 kórokozójával szemben fegyverek nélkül vívja meg, ugyanis mindez idáig semmilyen korlátozásokat nem vezettek be.
Továbbra is gőzerővel zajlik a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésére irányuló munka, noha eddig leginkább csak kudarcokról lehetett hallani ezzel kapcsolatban.
Lassan minden ország nyilvánosságra hozza a 2020-as év első negyedéves adatait, amiből egyértelműen kiderül, komoly recesszió vár az európai országokra, és általánosságban véve az egész Európai Unióra idén.
Németország a koronavírus-járvány elleni védekezésben eddig példásan vizsgázott, amit a számok is alátámasztanak, ugyanis a több mint 159 ezer fertőzöttjük közül, mindössze 6288 ember hunyt el, ami rendkívül alacsony halálozási arány a többi ország viszonylatában.
Lassan két hónapja annak, hogy a koronavírus-járvány megfosztott minket a szokásos hétköznapi életünktől, és már mindannyian arra várunk, hogy bejelentésék végre: megfékeztük a járványt, visszatérhetünk a normális kerékvágásba.
A koronavírus-járvány a büntetés-végrehajtási intézeteket sem került el, aminek a legújabb áldozata egy Egyesült Államokbeli kismama lett: a 30 éves elítélt lélegeztetőgépre került, ez idő alatt pedig elindult a szülése, és később életét vesztette.