Joe Biden amerikai elnök szerint a szudáni erőszak egy tragédia, és mielőbb véget kell vetni neki.
A színes műanyag sokkal kevésbé újrahasznosítható, mint az átlátszó verzió, a Greenpeace szerint azonban a Coca-Colának inkább arra kellene törekednie, hogy egyáltalán ne használjon egyszer használatos műanyagot.
Hangsúlyozta, egyelőre folytatni kívánja a feladatait, Isten pedig vezetni fogja abban, mikor hozzon döntést a jövőjéről.
A szállásadók és görög utazásszervezők jelentős veszteségeket könyvelhetnek el.
Az egyre növekvő esetszámok miatt ismételten kötelezővé tették a maszkviselést Montenegróban.
Egyes szakértők szerint a rossz adatok a hőhullámnak tulajdoníthatók, amely megemelte a tenger hőmérsékletét, és „szerves egyensúlyhiányt” okozott.
Az energetikai óriásvállalat szombaton jelentett be, hogy leállított a gázszállításokat Lettországba, mely egyúttal EU-tag.
A hagyományosan megrendezésre kerülő Direct Line – azaz Közvetlen vonal – elmaradt, Peszkov azonban azt ígéri, ősszel pótolják a műsort.
Korábban azzal vádolták a kormányt, hogy megingott az Ukrajnának tervezett katonai támogatások ügyében, a kancellár pedig tartott a nehézfegyverek biztosításával kapcsolatos felelősségtől.
A télen azonban így is a szokásosnál kevesebb gáz áll majd rendelkezésre, pedig a háztartások fogyasztásának 60 százalékát a német tárolók fedezik.
Lengyelország rengeteg fegyvert adományozott az ukrán erőknek, most pedig dél-koreai fegyverekkel fogják pótolni azokat.