Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,26 Ft
Euró
393,63 Ft
Font
461,15 Ft
Bitcoin
69,923 $

Ferenc pápa: „a visszavonulás ajtaja nyitva áll, bár a mai napig nem kopogtam rajta”

Hangsúlyozta, egyelőre folytatni kívánja a feladatait, Isten pedig vezetni fogja abban, mikor hozzon döntést a jövőjéről.

Fotó: Ferenc pápa homíliát mond a kanadai Alberta tartomány északi részén, Edmontontól mintegy 70 kilométerre elterülő Szent Anna-tónál tett zarándoklatán 2022. július 26-án. Az őslakos indiánok által Isten tavának vagy a Lélek tavának nevezett tónak gyógyerőt tulajdonítanak, és az egyik leglátogatottabb zarándokhely Észak-Amerikában. MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco
Európa

Koós Alexandra

Szerkesztő

Ferenc pápa kanadai útja végén arról nyilatkozott, hamarosan elérkezhet az idő, amikor fontolóra kell vennie a lemondását, amelyet valóban meg is fog tenni, amennyiben az egészségi állapota miatt már nem tudná úgy ellátni a feladatait, ahogy korábban.

„A visszavonulás ajtaja nyitva áll számomra, bár a mai napig nem kopogtam rajta, hiszen nem éreztem szükségét. Ám ez nem jelenti azt, hogy ha a körülmények úgy kívánják, két nap múlva ne kezdjek el gondolkodni rajta” – mondta. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

A 85 éves pápa hangsúlyozta, egyelőre folytatni kívánja a feladatait, valamint Isten fogja vezetni abban, mikor mondjon le, már ha egyáltalán valaha sor kerül egy ilyen lépésre. Az viszont tény, hogy az elmúlt hónapokban tapasztalt térdfájdalmai megnehezítették a napjait.

Kanadai látogatásának nagy részét kerekesszékben töltötte, azonban elutasított minden olyan találgatást, amelyek szerint komolyabb, életveszélyes betegségekkel kell szembenéznie, hozzátéve, hogy némi pihenésre lesz szüksége a hosszú utazást követően – írta a BBC.

Elmondása szerint hamarosan Ukrajnába szeretne látogatni, ám ehhez előbb ki kell kérnie az orvosai tanácsát, a pápaváltás ügyében pedig még annyit mondott, „egy olyan egyház, amely nem fejlődik, az határozottan olyan intézmény, amely visszafelé halad”.

Ferenc pápa mindemellett úgy véli, „nem katasztrófa” leváltani a pápát, nincs ebben semmilyen tabu, valamint kifejezetten fontos megérteni a hagyomány fontosságát, amely a zenészek szerint „a jövő garanciája, nem egy darab, amely a múzeumba való”.