Ez már a sokadik olyan közlekedési baleset Egyiptomban, amelyben tíznél is több áldozatról számoltak be.
A források szerint legalább 16 ismert orosz járat közlekedett az elmúlt másfél évben, hogy Szudán legértékesebb nyersanyagát Oroszországba szállítsa.
Ukrajna népe továbbra is abban hisz, hogy a győzelem az övék, mert „az igazság velük van”, miközben minden nap egy szebb jövőért harcolnak.
A helyi tanács elnökhelyettese szerint „nincs más mód arra, hogy felszabadítsák a népüket”, ezért folytatniuk kell az ellenséggel szembeni csapásokat.
Újabb történelmi csúcson vagyunk túl: míg júniusban 8,6 százalék, júliusban 8,9 százalékra ugrott az infláció mértéke az euróövezetben.
Heti rendszerességgel zajlanak a demonstrációk Ciszjordánia több részén, ugyanis a palesztinok szerint a telepek építése akadályozza egy jövőbeni független állam létrejöttét.
Ben Wallace úgy fogalmazott, "akik egy kerítésen ülnek Putyinnal", rosszul járnak, hiszen az orosz elnök "a végén megeszi a kerítést, aztán téged is".
Nem sokkal azután, hogy az USA elnöke elhagyhatta a karantént, vissza kell térnie oda, mert megint pozitív lett a tesztje.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ukrajnai háború nyomán előállt „tragikus helyzet minden aspektusára” csak a béke jelentheti a megoldást. Szijjártó Péter erről Esztergomban, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által rendezett MCC Feszt szombati zárónapján beszélt, amit a külügyminiszter Facebook-oldalán élőben közvetítettek. A magyar diplomácia vezetője úgy látta, hogy a háború alapvetően meghatározza minden ország, így […]
A náci ereklye értékét ennél jóval többre becsülték, a zsidó szervezetek szerint azonban nem lett volna szabad árverésre bocsátani, múzeumban lenne a helye.
A legújabb közvélemény-kutatások alapján elkezdtek nyugtalankodni az orosz emberek a jövőjüket illetően.