A brit védelmi hírszerzés jelezte, hogy az oroszok által kihelyezett bábvezetők népszavazásokat készítenek elő a megszállt dél-ukrajnai területeken.
William Gumede, a Democracy Works nevű demokráciáért küzdő alapítvány elemzője szerint egyértelműen kezdenek látszani az első jelei az új Hidegháborúnak.
A szűnni nem akaró esőzések következtében áradások pusztítanak az Egyesült Államokban, a legkomolyabban érintett terület pedig Kentucky, ahol már legalább 26 ember vesztette életét.
A gyártó szerint először csak a 2021-es csúcskészülékek kapják meg az újdonságot, később azonban más mobiljaikon is meg fog jelenni.
Tele van az orosz állami média azokkal a hírekkel, hogy az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy feldarabolja Oroszországot, mint ahogyan 30 éve tette a Szovjetunióval.
Az elemzők várakozásainál kisebb mértékű volt az infláció Oroszországban, ezért módosították az év végi inflációs előrejelzéseket is.
Mint ismeretes, a Kreml az Oroszország területén élő kisebbségeket gyakorlatilag ágyútöltelékként használja az invázió során.
Egyre többen aggódnak a harmadik világban, hogy Oroszország inváziója globális éhínséget idézhet elő.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke bejelentette, hogy az ország az európai energiabiztonság garantálója lenne azzal, hogy növelné az áramexportot a kontinens felé.
Maia Sandu, Moldova elnöke megerősítette, hogy Kisinyov békésen akarja megoldani a Dnyeszter Menti Köztársasággal, ismertebb nevén Transznyisztriával való konfliktusát.