Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Videón, ahogy elfogják a budapesti nyomozók a feltételezett kábítószer-kereskedőt

Videón, ahogy elfogják a budapesti nyomozók a feltételezett kábítószer-kereskedőt

Videón, ahogy elfogják a budapesti nyomozók a feltételezett kábítószer-kereskedőt
Fotó: police.hu

A hivatalos tájékoztatás szerint lőszereket is lefoglaltak a rajtaütés során a közel fél kilogramm kábítószergyanús anyag mellett.

A rendőrség közleménye szerint az akciót március 26-án, 20 óra 30 perc körül hajtották végre Dunakeszin. Az ellenőrzés során marihuánagyanús anyagot találtak, ami miatt az autó vezetőjét elfogták.

A cikk a videó után folytatódik

A35 éves férfi fóti házában tartották házkutatást, ahol közel fél kilogramm kábítószergyanús anyagot, illetve a porciózáshoz szükséges eszközöket, valamint 25 engedély nélkül tartott éleslőszert is találtak.

Lopott kulccsal raboltak ki autókat kecskeméti bűnözők

A feltételezett díler két vásárlóját is megállították, akik drogot rejtegettek maguknál. Kokain és speed is volt a három férfitől lefoglalt anyagok között, melyeknek feketepiaci értéke mintegy hárommillió forint.

„A fővárosi nyomozók F. Józsefet és K. Gábort kábítószer birtoklása vétség miatt, míg A. Dánielt kábítószer-kereskedelem és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett miatt hallgatták ki. A 35 éves A. Dánielt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság 2021. március 29-én elrendelt. A másik két gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezik.” – olvasható a közleményben.