Vezet a Ferencváros a félidőben a Plzen ellen az Európa-ligában
Teljesen megérdemelten vezet a Ferencváros a Plzen ellen az Európa-liga rájátszásában, ami eddig remek eredmény.
Az utolsó pillanatokban derült ki, hogy Gróf fog védeni Dibusz helyén a Ferencváros kapujában. Robbie Keane egy nagyon erős kezdőcsapatot állított össze, amiben Varga Barnabás és Saldanha együtt támadhatta a Plzen kapuját.
Már a 4. percben megszerezhette volna a vezetést a Fradi szögletből, kevésen múlt, hogy a labda a hálóban kössön ki. 4 perccel később Saldanha próbálkozott, ez még veszélyesebb volt, ám maradt a 0-0, míg a 13. percben tizenegyesgyanús szituációt vizsgáltak. Végül nem ítéltek büntetőt a Plzen ellen, megúszták a vendégek.
Abu Fani szerezte meg a vezetést a 23. percben Varga passzából, addig a Plzen első kísérletére 27 percet kellett várnunk. Valamivel több mint 10 perccel ezután Gróf bemutatott egy nagy védést, aminek köszönhetően is a félidőben maradt az 1-0, amit most újabb 45 perc játék követ.