A The Economist elemzése az ukrajnai sajtóhelyzetből indult ki, majd több országot is elemzés alá vettek, többek között Magyarországot is, és nem jó képet festettek a hazai sajtóról, kiemelve a Telexet mint ellenpéldát. 

Világszerte visszaszorulóban van a sajtószabadság. Az emberek 85 százaléka olyan országban él, ahol az elmúlt öt évben csökkent a sajtószabadság – hivatkoznak az UNESCO Varieties of Democray Intézet véleménynyilvánítási szabadságra vonatkozó adataira.  Soron kívül Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Liverpool kispadján

Két hatékony eszközt emelnek ki, amelyekkel befolyásolható a sajtó szabadsága: az egyik a „független“ médiára gyakorolt pénzügyi nyomás, ezzel ugyanis a kormányok reklámok visszatartásával béníthatják meg a velük szemben kritikus csatornákat. 

A másik, és itt fog előkerülni Magyarország, hogy a rezsimek arra ösztönzik a velük szimpatizáló vállalatokat, hogy vásárolják fel a médiumokat, és utána lehetetlenítsék el őket vagy gyakoroljanak nyomást rájuk, hogy támogassák a kormányt. 

„Mióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke 2010-ben hivatalba lépett, a haverjai felvásárolták a magán médiacsoportokat, és állami szócsövekké alakították át őket“, írják, majd hozzáteszik, hogy „Orbán Viktor a múlt hónapban nyerte el negyedik hivatali ciklusát, ami nem kis részben köszönhető annak, hogy a közvélemény valóságérzékelését a kezében tartja“. 

Ennek kapcsán érdemes megnézni a számokat, mindössze csak a felszínt érintve: az internetes médiumok látogatottsága alapján megállapítható, hogy még mindig túlsúlyban vannak a baloldali-liberális médiumok, a kormánypártiak nem tudták átvenni a hatalmat. 

A cikk úgy fogalmaz, hogy „Magyarország független gondolkodású újságírói nem adták fel“, majd megemlítik a Telexet, amelynek az egyik társalapítója, Veronika Munk is megszólalt, és azt mondta, hogy tudták, hogy nem támaszkodhatnak a hirdetési bevételekre a politika befolyása miatt, ezért az olvasóktól kértek segítséget. 

Az elemzés konkrét számokat is idéz még 2020-ból, mindössze a július-november időszakot vizsgálva, dollárban kifejezve: „a csoport 3,2 millió dolláros bevételről számolt be, amelyek támogatásokból, adományokból és újságírói díjakból érkeztek, valamint további 920 ezer dollár jött előfizetési díjakból és hirdetésekből“. 

A Telex oldala így fogalmaz erről: „szeptember 4-én jelentettük be, hogy Telex néven folytatjuk, és ezen a napon kezdtünk támogatásokat gyűjteni. Alig néhány óra alatt értük el a tízezer támogatót, szeptember 8-án pedig már arról számolhattunk be, hogy öt nap alatt 25 ezer támogató állt mellénk. Mára több mint 41 ezren vagytok“. 

Kiemelik, hogy „több mint 41 ezer csodálatos támogatónktól szeptember 30-ig összesen majdnem 319 millió forintot kaptunk. (…) Jelenlegi terveink alapján egy-egy teljes havi működésünk költsége idén körülbelül 55 millió forint lesz“. 

A cikk megemlíti, hogy „Magyarország jól mutatja, hogyan lehet korlátozni a sajtószabadságot“, „a Telexhez hasonló kritikus hangok sokkal kevesebb emberhez jutnak el, mint az államilag támogatott propaganda-orgánumok“. 

A Geminus és a Semrush felméréseiből is az derül ki, hogy nagyjából 75-25 arányban oszlik meg az olvasótábor az ellenzéki média irányába, míg a legolvasottabbnak az a 24.hu számít az elmúlt évek alapján, amely kicsit sem vádolható azzal, hogy a Fidesz felé húz. 

A leglátogatottabb portálok között van még az Index, az Origo, de az élmezőnyben kapott helyet a 444.hu, a HVG, a Portfolio és a Telex is, ezek közül pedig egyértelműen csak az Origo az, amely kormánypártinak mondható. 

A cikk még a kampányt is érinti, abból a szempontból, hogy kiemeli, hogy az ellenzék nem kapott műsoridőt a köztévében, azonban azóta az MTVA folyamatosan teszi közzé a listákat, mikor hívtak ellenzéki politikusokat, akik válaszra semi méltatták őket, sőt, a Lakmusz független tényellenőrző is megszólalt az ügyben. 

A törvényekre hivatkozva azt írták a független tényellenőrök, hogy bár az ellenzék több mint egy órányi, ingyenes reklámidőt kaphatott volna az MTVA különböző felületein, ők mégsem éltek ezekkel, annak ellenére, hogy összesen 78 perc 20 másodpercnyi ideje volt minden pártlistát állító pártnak és pártszövetségnek, hogy politikai hirdetést sugározzon. 

A Lakmusz, amelynek a tanácsadói testületében az RTL Magyarország hírigazgatója, a CEU Center for Media, Data and Society igazgatója, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója és a Helsinki Bizottság társelnöke is megtalálható, azt is hangsúlyozza, hogy nem csak a választási kampány, de a népszavazás kapcsán sem éltek a Médiatörvény és a Választási eljárásról szóló törvény biztosította jogaikkal. 

Az Economist úgy folytatja, hogy „Magyarország jól mutatja, hogyan lehet korlátozni a sajtószabadságot egy olyan országban, amely többé-kevésbé még mindig demokrácia – a Telexhez hasonló kritikus hangok sokkal kevesebb emberhez jutnak el, mint az államilag támogatott propaganda-orgánumok“. 

Ezután azt írják, hogy „az olyan valóban tekintélyelvű rendszerekben, mint Kína, a szájkosár sokkal szorosabb“ – megnyugodhatunk, még ha a sajtószabadság hanyatlik is Magyaroszágon, legalább tekintélyelvű rendszer nincs, csak „többé-kevésbé demokrácia“.