Clouds
21 Budapest
Dollár
360,12 Ft
Euró
390,39 Ft
Font
444,83 Ft
Bitcoin
23,050 $

Vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligájától a Ferencváros

Kijev, 2020. december 8. Olekszandr Zubkov, a Ferencváros játékosa (b) és Heorhij Buscsan, a Dinamo Kijev kapusa a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában játszott Dinamo Kijev-Ferencváros mérkõzésen a kijevi Olimpiai Stadionban 2020. december 8-án. MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
Sport
not image

A T-800-as

Szerkesztő

Lefújták a mindent eldöntő mérkőzést a Kijev és a Ferencváros között, így kiderülhetett, hogy melyik csapat folytatja tovább a küzdelmeket, immáron az Európa Ligában.

Lefújták a mindent eldöntő mérkőzést a Kijev és a Ferencváros között, így kiderülhetett, hogy melyik csapat folytatja tovább a küzdelmeket, immáron az Európa Ligában.

Soron kívül Tizennégy, a tikriti mészárláshoz köthető személy kivégzésére készül Irak

A Ferencváros nem volt túl szerencsés a sorsolásnál, miután az egyik legerősebb csoportba került, amiben mellettük még a Barcelona, a Juventus és a Kijev volt ott. Ugyanakkor igazi top-klubok ellen tanulhattak a Bajnokok Ligájában.

A Ferencváros két hatalmas bravúrt is elérhetett volna, hiszen a Juventus ellen csak pár percre lett volna szüksége ahhoz, hogy pontot gyűjtsön az olaszok stadionjában, míg a Kijev ellen hazai pályán a padlóról álltak fel, és akár nyerhettek is volna.

A sors furcsa fintora, hogy a mindent eldöntő találkozó előtt az egymás ellen szerzett 1 pont állt a nevük mellett. Ennek azonban most változnia kellett, és a Ferencvárosnak győzelemre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze az Európa Ligát érő harmadik helyet.

A Barcelona és a Juventus is egymásnak feszülhetett a csoport másik mérkőzésén. A katalánok 15, az olaszok 12 ponttal várhatták a folytatást. Miután Ronaldo az első meccset kihagyta a koronavírus-betegsége miatt, még izgalmasabb volt látni, hogy mire megy egymással a portugál világsztár és Messi, akik 2018 óta nem találkozhattak ilyen körülmények között.

„Vissza akarom adni Messi boldogságát”

Ezúttal a Barcelona volt otthon a Juventus ellen, addig a másik oldalon a Kijev fogadta a Ferencvárost. A legnagyobb tét az ukránoknál volt, addig a két nagy csapat már korábban eldöntötte a továbbjutás kérdését.

Az első félidő meglehetősen eseménytelenül telt, az első tíz percben kettő említésre méltó lehetősége volt a Ferencvárosnak, egy Lovrencsics, egy pedig Tokmac részéről, de egyiket sem sikerült gólra váltani. Mindkét csapat a labdabirtoklást akarta dominálni, ami egy relatíve eseménytelen játékhoz vezetett.

A 22. percben hördülhettek fel először a magyarok a mérkőzés során, ugyanis a Dinamo Kijev egyik játékosa erősen úgy tűnt, hogy kézzel ért a labdához, ám a játékvezető nem fújt a sípjába, így nem történt szabálytalanság. Itt-ott történtek szabálytalanságok, a felek nem tudtak érdemleges helyzethez jutni a mérkőzés ezen szakaszában.

A 33. percben volt némi izgulni valónk, ugyanis a Dinamo Kijev egyik játékosát üresen hagyták a ferencvárosi védők, fejesét azonban Dibusz Dénes hárítani tudta. Ezt követően néhány szögleten kívül nem volt különösebb akció a kapuk előtt, így az első félidőt egy 0-0-s döntetlennel fújta le a játékvezető.

A második félidőben, az 50. percben a Dinamo Kijev lőhetett egy szögletet, mely meglehetősen veszélyesnek bizonyult, nemcsak gólhelyzet terén. A kijevi Denys Garmash ugyanis a földre került egy Fradi-védővel történt ütközést követően, ám a bíró szerint nem történt szabálytalanság, így nem kaptak tizenegyest a kijeviek, holott Garmash úgy tűnt, meg is sérült.

A mérkőzés ezen szakaszában az ukrán alakulat helyezett nyomást a ferencvárosiakra, ami előbb az 58. percben egy gólhelyzetben, a 60. percben pedig egy gólban öltött formát. A Dinamo szabadrúgást végezhetett el, melyet középre küldtek be, és Denys Popov kiváló érkezésének köszönhetően egy fejesgólt szereztek a kijeviek, így meg is szerezték a vezetést.

A gólra rá egy perccel a Fradi szerezte volna vissza az elveszni látszó pontocskát. Myrto Uzuni ugyanis egy meglehetősen jó helyzethez jutott a tizenhatosnál, és nagyon jó lövést eresztett meg, ám a kijeviek kapusa, nem kis bravúrt bemutatva kiszedte a bal felső sarokból. Az ezt követő szöglet már veszélytelen volt magyar részről.

Ezt követően nem történt túl sok esemény a mérkőzés, a 78. percig kellett várni egy újabb rendes próbálkozásig, méghozzá a Fradi részéről. Zsubkov meglehetősen nagy erővel küldte meg a labdát a kijeviek kapujára, ám a bomba nem talált kaput, hanem egy kicsivel elhaladt a kapu bal oldala mellett, így a Dinamo jöhetett kirúgással.

Kisebb próbálkozások voltak még az utolsó percekben, de a Ferencvárosnak nem sikerült az a fajta áttörő támadás, amire szüksége lett volna legalább az egyenlítéshez. A mérkőzést végül lefújták, amely végül 1-0-ás Dinamo Kijev győzelemmel zárult, így ők harcolták ki az Európa Ligába való kerülést.

A Ferencváros végül 1 pontot szerezve az utolsó helyen zárt a csoportban, de egyáltalán nincs szégyenkezni valója. Egy Barcelona-Juventus-Dinamo Kijev hármassal fémjelzett csoport nagyon nehéznek tűnt már a sorsolásnál is, és a mérkőzésekből is kiderült a kihívás mértéke.

A Ferencváros 25 év után volt a legrangosabb európai labdarúgó kupa mezőnyének tagja, és megfelelően helytállt a világ legnagyobb csapatai ellen. Így a Fradi európai szereplése véget ért, jövőre folytatódhat, amennyiben ismét bajnokok lesznek.