Varju László nyert Újpesten, Gyurcsány Ferenc nagyon boldog
Gyurcsány Ferenc nagyon boldog, miután Varju László nyert Újpesten, aki egyúttal a DK jelöltje.
Régóta kampányolt a DK és Gyurcsány Ferenc azért, hogy Varju László nyerje az időközi országgyűlési választást. Vasárnap tartották meg az eseményt Újpest-Angyalföldön, aminek a végén Varju nyert.
Mint arról a Mandiner is beszámolt, mintegy egy órával az urnák zárását követően 85 százalék körüli feldolgozottságnál 10 173 szavazattal nyert a DK jelöltje, ami 51,9 százaléknak felel meg. „Renge Zsolt, a Fidesz- KDNP jelöltje 6 640 voksot kapott, ezzel a szavazatok 33,88 százalékát szerezte meg. A harmadik helyen a Mi Hazánk jelöltje, Balog Csaba végzett 1221 vokssal.”
Gyurcsány nagyon boldog az eredmény miatt, és azt mondta, „megverték a Fideszt”. Ugyanakkor az igazi választási csata csak 2026-ban kezdődik, aminek ideje alatt az eddigi adatok szerint a DK esélye sem lehet, a Fidesz és a Tisza Párt között dőlhetnek el a legfontosabb kérdések.
Jakab Péter, akit egyre inkább a DK-nál látnak, szintén ott volt a párt eseményén, és gratulált. „Győztünk Újpesten és Angyalföldön győzött az ellenzék, győzött az összefogás! Varju László 52 százalékkal elverte a Fideszt! Mert van olyan „ellenzéki”, aki gyurcsányozik, mint a Fidesz, és van olyan ellenzéki, aki legyőzi a Fideszt! A Nép Pártján nevében gratulálok, Laci! Hajrá ellenzék, hajrá összefogás!”