Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Határozott döntést hoztak, az USA kiszáll az ukrajnai béketeremtésből

Határozott döntést hoztak, az USA kiszáll az ukrajnai béketeremtésből

Határozott döntést hoztak, az USA kiszáll az ukrajnai béketeremtésből
Fotó: MTI/EPA/Abacapress.com pool/Yury Gripas

Úgy tűnik, Trumpék mostanra feladták.

Az Egyesült Államok nem fog tovább közvetítőként működni az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokon – mindezt az amerikai külügyminisztérium erősítette meg, ami Washington szerepének változását jelzi a folyamatban lévő konfliktusban. Tammy Bruce külügyminisztériumi szóvivő szerint az USA megváltoztatja „a tárgyalásokhoz való hozzájárulás módszertanát”, és többé nem fog „egy szempillantás alatt körberepülni a világban” a találkozók miatt.

„Továbbra is segíteni fogunk, de többé nem fogunk közvetítőként körberepülni a világban a találkozókon” – szögezte le Tammy Bruce újságíróknak nyilatkozva. Mint fogalmazott, jelenleg a két félen múlik, hogyan tovább. „Eljött az idő, amikor konkrét ötleteket kell bemutatniuk és kidolgozniuk a konfliktus lezárására vonatkozóan. Rajtuk múlik majd” – magyarázta.

A Mandiner a The Telegraph-ra hivatkozva kiemeli: a bejelentés jelentős változást jelent az Egyesült Államok háborúhoz való hozzáállásában, miután figyelmeztetett, hogy kilép közvetítői szerepéből, ha nem történik előrelépés. A külügyminisztérium egyébként kedden is hangoztatta, hogy kilép, hacsak nem lát „konkrét javaslatokat” Kijevtől és Moszkvától a háború lezárását illetően.


Ebben a cikkben arra is kitértünk, hogy váratlan dolgokat árult el Trump Zelenszkijről, az oroszokban pedig nagyot csalódott. Az amerikai elnök korábban biztos volt abban, hogy az orosz elnök véget akar vetni a fegyveres konfliktusnak, de még csak tűzszünetet sem kötött egymással a két háborús fél. Szakértők szerint az oroszoknak nincs okuk erre, mivel egyre több területet foglalnak el, addig az ukránok szenvednek.